Menü Bezárás

Egyre több magyar gazda veszi most ezeket a gépeket: megvan, mi áll a háttérben

A precíziós gazdálkodást támogató pályázat alapvetően megváltoztatta azt, hogy milyen mezőgazdasági gépeket kerestek az utóbbi időben a magyar gazdák – mondta az Agrárszektornak Illés Zoltán, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezetője. Az elmúlt hónapok történései, az alapanyagok, a gépek és az energia árának emelkedése, valamint az idei évet meghatározó aszály azonban súlyos döntés elé állította az ágazat azon szereplőit, akik komolyabb beruházásokat, fejlesztéseket terveztek. A szakember beszélt arról is, hogy mely gépkategóriák és géptípusok voltak a nagy beszerzési láz nyertesei, és melyek forgalma esett vissza, illetve hogy milyen nehézségek tapasztalhatóak az öntözéses gazdálkodás alá vont területek bővítése, és az öntözési rendszerek kiépítése terén.

Az alkatrész- és chiphiány rendkívüli mértékben befolyásolja a mezőgazdasági gépek gyártását, és ezzel együtt a forgalmazását is. Okoznak-e ezek a fennakadások problémákat az ellátásban?

Szerintünk a chiphiány már sokkal kevésbé érezteti a hatását a gépek szállítási határidejében, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, amikor hirtelen megnőttek ezek a szállítási határidők. Az általunk forgalmazott termékeknél azt tapasztaltuk, hogy idén nyáron nagy változások voltak ilyen téren, és a gyártók sokkal kevésbé hivatkoznak erre a fajta problémára. Mindemellett azért vannak olyan részelemek, amelyek továbbra is problémát jelentenek a gyártás folyamán, ezek elsősorban a gumi, illetve a hajtóművi beszállítói körből származó dolgok. Jellemzően azt lehet mondani, hogy aki a standardtól eltérő, nagyon egyedi kivitelt, egyedi felszereltséggel rendelkező gépet akar rendelni, azoknak az átfutási ideje továbbra is elég hosszú, ha viszont nem, akkor javult a helyzet. De ez elsősorban az európai gyártásokra érvényes. Ha valakinek Amerikából kell gép, ott továbbra is fennállnak a problémák, ugyanis az amerikaiak inkább a saját belső piacukra összpontosítanak, és csak ezt követi az egyéb igények kiszolgálása.

2022-ben az előző évhez képest határozottan felpörgött a mezőgazdasági gépek piaca, a magyar gazdák és vállalkozások komoly beszerzéseket hajtottak végre. Mi lehet az oka ennek?

A magyarországi gépbeszerzéseket nagy mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy az elmúlt időszakban jelentős támogatási programok voltak, amik érintették a gépforgalmazást is. Mindenki számára ismert a precíziós pályázat, amelyben előszőr csaknem 200 milliárdnyi gépértéket céloztak meg, de ha jól tudom, ennek már csaknem a duplája kapott pozitív elbírálást. Ez komoly hatással volt arra is, hogy a gazdálkodók milyen gépek iránt érdeklődtek. Egyértelműen ki volt kötve a pályázatban, hogy a precíziós megoldásokkal ellátott gépek jöhetnek csak számításba. Ugyanígy jelentős volt az állattenyésztés technológiai korszerűsítéséhez kapcsolódó gépek iránti igény is, illetve a kertészeti gépek iránti érdeklődés is.

“Az eddigiektől eltérően ezekbe traktorok, erőgépek is bekerülhettek bizonyos értékhatárig, illetve bizonyos motorteljesítményig. Akik ebben a körben gondolkodtak, még azok is magasabb felszereltségű, magasabb technikai színvonalú gépet próbáltak ide betenni. Ebben a kategóriában eddig az egyszerűbb megoldásokat favorizálták a gazdák, de most mind az erőátvitelt, mind a kényelmi komfortot tekintve a magasabb felszereltséget keresték. A növényvédelmi vagy a tápanyag-utánpótlásra használt munka- és célgépekre is igaz ez, komoly súlymérős, precíziós, változtatható dózisú kijuttatást lehetővé tevő gépeket adtunk el javarészt.

Ez természetesen az értékesített gépek árában is jelentkezett. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet által készített negyedéves statisztikák alapján egy gép átlagárának a növekedése nemcsak abból adódik, hogy a gyártók növelték az árakat, vagy hogy a forint gyengült, hanem abból is, hogy lényegesen magasabb színvonalú, magasabb specifikációjú gépek kerültek eladásra. A végösszegekben ez sok százalékot tud jelenteni. Egy 20 millió forintba kerülő permetezőből nagyon könnyű 30 millióst csinálni. Ráadásul az esetek nagy részében ez nem a felcicomázást jelenti, hanem egyrészt olyan extrákat, amelyekkel a gépek kapacitása jobban kihasználható, vagy kicsit könnyebbé teszi a kezelő munkáját, ezért az nem fárad el annyira a nap végére, kevesebb veszteséggel dolgozik, kevesebb műtrágya, illetve növényvédő szer felhasználásával, vagy hogy nem szór ki feleslegesen vetőmagot. A kombájnoknál is látjuk ezt a tendenciát, van egy törekvés a nagyobb kapacitás elérésére, hiszen egyre kevesebb a rendelkezésre álló munkaerő, ahol eddig három kombájnnal arattak, szeretnének kettővel.

“Elmondható, hogy évről évre kimutatható a teljesítménynövekedés. Ez természetesen együtt jár az átlagár emelkedésével is. A 2021-eshez képest a gépes forgalmunk időarányosan csaknem 80%-kal nőtt. De ez csakis ezeknek a pályázatoknak köszönhető, amik elég gyorsan kifutnak, és az a kérdés, hogy ezt követően hogyan lesz tovább.

Az AGROTEC Magyarország Kft. a New Holland márka hivatalos hazai importőre. Melyek a márka legnépszerűbb modelljei? Ezek jellemzően milyen méretűek/teljesítményűek? Megfigyelhető-e valamilyen trend arra nézve, hogy milyen traktorokat, mezőgazdasági gépeket keresnek a magyar gazdálkodók?

A traktoroknál pár évvel ezelőtt a fokozatos erőátviteli rendszerrel ellátottak aránya 10% körül volt. Most bizonyos kategóriáknál, 200 lóerő felett már csak ezeket keresik, de a kisebb kategóriába is bekerült, és már ott is ezek teszik ki az eladások 40%-át. Ez pedig egy gyökeres változás az előző évekhez képest. Traktorfronton jellemzően a 100-300 lóerős kategóriában vagyunk erősek, ott a legnagyobb a forgalmunk, a piaci részesedésünk. Sajnos azonban a 300 lóerős kategória elég nehezen áll rendelkezésre számunkra az utóbbi egy-két évben, amióta az USA-ból nagyon nehezen férünk hozzá ezekhez. Nem tudunk annyit hozni, amennyit a magyar piac igényelne, ezért alacsonyabb a piaci részesedésünk ebben a szegmensben azokhoz képest, akinek európai gyártmányuk van. A kombájnoknál is egyértelműen a nagyobbak irányába ment el az érdeklődés, és ez nekünk nagyon jó, mert a legnagyobb kategóriában a New Holland nagyon népszerű a CR sorozatával, és itt szép eredményeket érünk el. Nagyon egyedi, ikerrotoros rendszere van a New Hollandnak, amit már csaknem 50 éve gyártanak, és ezt nagyon kedvelik a magyar gazdák is. A traktoroknál nagyon népszerű még az ültetvényes kategória, szőlészetekben, gyümölcsösökben közkedveltek a szűkített nyomtávú gépeink, és ezekre is volt pályázat, aminek köszönhetően elég sok ilyen gépet is eladtunk. Munkagépfronton nagyon színes a dolog, megpróbálunk a vevők igényeinek megfelelő márkákat és termékeket adni. Itt lehetnek átfedések is, amikor ugyanarra a feladatra több márkát is tudunk kínálni.

Illés Zoltán, az AGROTEC Hungária Kft. ügyvezetője
                                                          Illés Zoltán, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezetője

A vállalat portfóliójában a traktorokon kívül számos más mezőgazdasági gép is szerepel. Ezek közül melyek a legkeresettebb márkák, és mely géptípusok iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés a magyar gazdák irányából?

A precíziós pályázatban elsősorban a tápanyag-utánpótlás gépeit, a növényvédelmi gépeket, illetve a precíziós vetőgépeket lehetett legkönnyebben beilleszteni, ezeken a területeken az Amazone, illetve a Pöttinger gépeit kínáljuk. Ezeknek a volumene szintén lényegesen megnőtt. Az Amazone forgalma több mint a duplája lett, és már a következő évi szezonra is jelentős megrendelésállománnyal rendelkezünk. A talajművelő eszközök emiatt most kicsit hátrányba kerültek, mert a gazdák arra költik a pénzüket, amire támogatást is kapnak.

Az AGROTEC Magyarország Kft. használt mezőgépeket is forgalmaz. Mennyire népszerű ez a szolgáltatás a gazdák körében, hogyan alakult ezek iránt a kereslet az 2020-2022-es időszakban?

A használt gépek magyarországi piacát aránylag stabilnak lehet mondani. Ezt azonban némileg megzavarta a mostani támogatási környezet, és hirtelen megszűntek a belföldi vevők. Nagyon sokan ugyanis úgy gondolkodtak, hogy megéri az új felé fordulni, hiszen akár 50%-os támogatási intenzitást is el lehetett érni ezen a téren. De ahogy elkezdtek emelkedni a gépek árai, ismét felbukkant az a vásárlói kör, amelynek tagjai a használt gépek iránt érdeklődtek. Ez jellemzően a nyári aratás után kezdett felpörögni.

“A múlt év nagyon jó volt a használt gépek tekintetében, aztán ahogy bejöttek a támogatásos új gépek, a gazdák beszámíttatták a használtakat, így megint megfelelő kínálati szintet tudtunk nyújtani. Nagyon fontos a használt gépek kereskedelme is, hiszen csak úgy tudunk eladni új, drága gépet, hogy egy régebbi gépet beszámítunk az új árába. Ezeknek a jelentős részét belföldön adjuk el.

Napjainkban az élet egyre több területén egyre inkább elterjednek a precíziós megoldások, és ez alól a mezőgazdaság sem kivétel. Milyen precíziós szolgáltatásokat kínál a vállalkozás az ügyfeleinek?

A teljes szántóföldi precíziós gazdálkodást érintő program minden eleme megtalálható nálunk. Amit hardvernek hívunk, illetve amit a traktorokra, kombájnokra kell felszerelni, azt tudjuk szolgáltatni. Akár a hálózati szolgáltatással együtt, hogy biztosítsuk nekik a megfelelő a korrekciós jeleket is. Van egy testvérvállalatunk, az IKR Agrár Kft., aki az agronómiai részt teszi ezek mellé. Ha különböző kijuttatási terveket kell készíteni a tápanyag-utánpótlásra, vagy a vetésre, akkor ezt ők tudják biztosítani, akár a talajmintavételek, akár a hozamtérképek, vagy éppen műholdfelvételek, illetve az elmúlt években készített termésbecslések alapján. Nemrég kötöttünk szerződést egy új beszállítóval, akik már a drónos témába is be tudnak szállni. Szántóföldi oldalon így a teljes, jelenleg ismert körre tudunk megoldást adni. Erre egy külön dedikált csapatunk van, akik csak ezzel foglalkoznak, és mind tanácsadással, mind a lebonyolítással tudnak segíteni, ugyanis enélkül már nem lehet napi szinten a piacon lenni.

Munka közben
                                                                                              Munka közben

Az elmúlt évek, de különösen az idei rámutattak, hogy a szántóföldi növénytermesztés az ország bizonyos területein elképzelhetetlenül kockázatos öntözés nélkül. Hogyan látják, a tapasztalatok hatására nőtt-e az érdeklődés az öntözési rendszerek és az öntözőberendezések iránt?

2015-ben indítottuk az öntözési üzletágat, és 2016-ban léptük ki a piacra. Ezután elindult az öntözéses pályázat, nagyon sok nehézséggel találtuk szembe magunkat, pályázatkészítőként vagy tervezőként, de egyben kivitelezőként is, illetve látjuk ennek a kérdésnek a gazdálkodói oldalát is. Nagyon sok időt és energiát emészt fel ezeknek a pályázatoknak az elkészítése, és a folyamat végigvitele addig, amíg valaki végleges engedélyt kap a kivitelezésre, ez sokszor évekbe telik. Ezt lehetne egy kicsit gördülékenyebbé tenni, hiszen mindenki tudja, hogy szükség van erre.

“Jelenleg az öntözésfejlesztés terén a három legnagyobb piaci szereplő tevékenysége éppen csak arra elegendő, hogy a normál amortizációból fakadó kieső részeket pótolni tudja. Az elmúlt időszakban ezen a téren sajnos nem történt nagy előrelépés. Ha nem lesz ebben egyszerűsítés, ha nem változik meg néhány szabály, akkor nem látunk lehetőséget arra, hogy gyökeres változás legyen a programban, vagy az öntözés elterjedésében.

Sokan érdeklődnek, de aztán lepattannak róla, mert látják, hogy ez milyen nehézségekkel jár, illetve nagyon sok elutasítás is történik, hiszen a vízkivételi lehetőségek korlátozottak a jelenlegi szabályozás mellett. Javasoltuk a megfelelő szerveknek, hogy ezt is jó lenne egy kicsit átnézni, és a jelenlegi körülményekhez jobban igazodó szabályozást kialakítani. Látjuk, hogy ez elengedhetetlen, és milyen hasznokat hoz, csökkentve a kitettségeket, de sajnos a jelenlegi korlátok között nem látjuk annyira fényesnek ezt a helyzetet. Mi szeretnénk többet építeni, a gazdálkodók is szeretnének többet, van is hozzá támogatás, mégsem jön össze a végeredmény, ami ezt mutatná. Ismerek olyan partnert, profi és magas szinten gazdálkodó termelőket, akik több mint két éve elkezdték ezt a folyamatot. Ha még ők sem tudják ezt véghez vinni, akkor mit remélünk azoktól, akik a nagyobb tömeget teszik ki, és nem rendelkeznek ezzel a fajta tudással meg anyagi háttérrel? Mindemellett ismerek olyat is, aki öt évvel ezelőtt elkezdte kialakítani az öntözéses programját, nem vár támogatásra, hanem évről évre lépésről lépésre mindig előrébb jut egy kicsit. Már látja, hogy azokkal a beruházásokkal, amiket három éve megvalósított, jobb helyzetbe került, mivel egyrészt a gépek is sokkal olcsóbbak voltak, és az elmúlt években már tudta élvezni ennek az öntözési technológiának a hasznosságát. Összességében jobban járt, mintha várt volna a támogatásra.

Manapság egy vállalkozás számára szinte kötelező a folyamatos fejlődés, az egyre innovatívabb technológiák és megközelítések alkalmazása. Milyen innovációkat, milyen nagyobb fejlesztéseket hajtott végre a vállalkozás az elmúlt időszakban? Milyen tervek vannak a jövőre nézve?

A cégünk most 9 éves, és a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk az infrastrukturális fejlesztésekre. Hogy megfelelő hálózattal rendelkezzünk és ott megfelelő körülményeket biztosítsunk. A gépértékesítés elengedhetetlen része a szerviz, alkatrészellátás, és hogy azokat a műhelyeket megfelelő műszaki szinten tudjuk kialakítani, ahol a termelők gépjavítását végezzük. Ez egy elég hosszú távú program volt, most már a vége felé járunk, nagyon sok új telepet építettünk, körülbelül 2,5 milliárd forintot fordítottunk ezekre fejlesztésekre. De még nincs vége, a jövő évre is megvannak már a terveink: Berettyóújfaluban fogunk egy teljesen új telepet építeni zöldmezős beruházás keretében, ha az meglesz, akkor érünk nagyjából körbe az országban. Idén egyébként Enyingen adtunk át egy ugyanilyet. Fontos, hogy közel legyünk a gazdákhoz, minden régióban el tudjuk végezni a szervizeléseket modern eszközökkel. Mivel elég nagy vállalat vagyunk, fontos a vállalatirányítási rendszerünk megfelelő kialakítása is, ennek is a vége felé járunk.

“Mindezek mellett egy telematikai rendszeren keresztül próbáljuk elérni azt, hogy folyamatosan tudjuk követni az általunk értékesített gépek napi működését, egyrészt szerviz, másrészt a kapacitáskihasználás tekintetében. Így a felhasználók megfelelő módon tudják üzemeltetni ezeket a gépeket. A következő pár hónapban erre fogunk nagy hangsúlyt fordítani.

Gépátadás
                                                                                                     Gépátadás

Hogyan értékeli a 2020-2022-es időszakot, és mit vár 2023-ra?

Annyiban picit szerencsések vagyunk, hogy a mezőgazdasági termelőknek, akikkel mi kapcsolatban állunk, szükségük van ránk, az eszközeinkre, a technológiánkra, a szolgáltatásainkra. És nem csak időről időre, hanem állandóan. Egy építőipari vállalkozás akkor fog dolgozni, amikor megrendelése van. A szántóföldi gazda függetlenül attól, hogy neki ősszel vagy nyáron lesz-e megrendelése a búzára, kukoricára, napraforgóra, minden évben meg fogja művelni földet, megtermeli és learatja a növényeket. A gépeik pedig mindig menni fognak, kopni fognak, mindig szervizelni kell majd őket, végül pedig cserélni. Ezekre folyamatosan van igény és kereslet.

“Az szépen látszott az elmúlt időszakban, hogy a magyar gazdák a hatékonyságnövelést tartották szem előtt a gépbeszerzéseik kapcsán. Ezek jól kiegyensúlyozott évek voltak addig, amíg a támogatási programok be nem robbantak, ami okozott egy kis zavart. De amikor ezek a programok kifutnak, akkor ismét egy csendesebb időszak fog jönni.

Az elmúlt években, de különösen idén a szárazságból fakadóan a keleti országrészben drasztikusan csökkent a nyereségesség, sok esetben éppen, hogy negatívban vannak a vállalkozások. Nincs meg az a pénz, amit a jövőben beruházásokra, fejlesztésekre lehetne fordítani, az Alföldön nem fognak sorba állni a gazdák, hogy traktort, kombájnt vegyenek. A Dunántúlon valamivel jobb a helyzet, de ott is vannak az aszály miatt igen komoly veszteségek. A jelenlegi globális helyzet, gondolok itt a háborúra, az alapanyagok, az energia árának növekedésére, az inflációra, ezek egyike sem olyan, ami egy fényes jövővel kecsegtetne. Az emberek elgondolkodnak azon, hogy beruházzanak, vagy inkább kivárásra játsszanak, és aki megteheti, inkább ezt az utóbbit fogja választani.

“Én azt gondolom, hogy a 2023-as év nem annyira a nagy kaszálásról fog szólni, de 2024-2025-ös időszak már jobb lesz ilyen téren. A mezőgazdaság és a mezőgazdasági gépforgalmazás olyan, hogy aki hosszú távon gondolkodik benne, az mindig megtalálja a számítását. Azt a 4,3 millió hektár földet minden évben meg kell művelni, és le kell aratni a termést, ehhez pedig kellenek a gépek.

Forrás:http://www.agrarszektor.hu

Kapcsolódó bejegyzések