Menü Bezárás

Jó, ha a gabona aratásakor közepes lesz a termés

Az őszi vetésű kalászos gabona tekintetében vegyes az összkép. Ez főleg abból adódik, hogy a gazdák milyen inputanyagokat juttattak ki. Az elkövetkező időszak csapadékmennyiségén sok múlik az árpa és a búza esetében – mondta el az Agrárszektornak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A tavaszi vetéseknél viszont problémák vannak, több termelő is jelezte, hogy a kelések nem egységesek.

A szövetség elnöke szerint legfeljebb közepes év várható, ám egy kismértékű áremelkedés esetén a gazdák már a pénzüknél lennének.

A gabona árával kapcsolatban Petőházi Tamás elmondta: bár valamelyest emelkedtek az utóbbi időkben a szintek, azok még mindig alacsonynak mondhatók. 
A gabona árával kapcsolatban Petőházi Tamás elmondta: bár valamelyest emelkedtek az utóbbi időkben a szintek, azok még mindig alacsonynak mondhatók. (Fotó: Pixabay)

Az őszi vetésekkel kapcsolatban egy-két hét múlva már részletesebb becslésekkel fognak rendelkezni. Jelenleg azt várják, hogy még ebben a hónapban vagy esetleg a jövő hónap elején mennyi csapadék jön. Ennnek ismeretében látják majd a lehetőségeket – mondta  az Agrárszektornak Petőházi Tamás, majd hozzátette: a táblák látványa, a szubjektív kép alapján idén közepesnél nem várható jobb termés Magyarországon.

Vegyes a kép

Az egyes táblák között így is nagyon vegyes a kép. Ez elsősorban a technológiával, a kijuttatott inputanyagokkal van összefüggésben.

Változó, hogy melyik termelő mennyit enged meg magának. Akik a fejtrágyát megfelelően odatették a növények alá, azoknál most jobban rendben van a tábla. Több helyen látni viszont azt is, hogy a gyomirtás nem sikerült, esetleg a költségek miatt a termelő nem is próbálkozott vele.

Nem indult jól a kukorica és a napraforgó

A tavaszi vetésű növények esetében sem ideális az összkép. Több helyről jelezték a gazdálkodók, hogy a kukorica, valamint a napraforgó esetében nagyon sok helyen vontatott, nem egyöntetű kelés van. Ez nagyon rossz hír, ami a későbbiekben problémákat okoz. Az a jó helyzet, ha a napraforgó és a kukorica együtt kel, mert akkor nincs versengés a növények között, hanem egymást segítik a növekedésben. Jelenleg a később kelő növényt a mellette levő elnyomja, nem fejlődik rendesen.

Ennek oka az eltérő vízkészlet a talajban, az, hogy nem az optimális körülmények közé kerültek a magok. Az egyik helyen jó talaj fogadta a magot, a másik helyen pedig szárazabb, ezért látható, hogy a probléma foltokban jelentkezik.

Hetvenezernél már hátradőlhetnének?

A gabona árával kapcsolatban Petőházi Tamás elmondta: bár valamelyest emelkedtek az utóbbi időkben a szintek, azok még mindig alacsonynak mondhatók. Amikor a közelmúltban a kormányzat bevezette a bejelentési kötelezettséget, akkor kismértékben emelkedtek a terményárak, ráadásul a világpiaci ár is nőtt, mivel olyan hírek érkeztek, hogy kevesebb lesz az átmenő készlet. Az elnök szerint a kereskedők jelenleg kivárnak. Eközben nem csupán napról napra változnak az árak, hanem területileg is nagy szórást mutatnak. A Dunántúlon jó tízezer forinttal magasabb árakat mondanak, mint keleten.

A takarmányárpa és a takarmánybúza esetében el kellene érni a 70 ezer forintos telephelyi árat, akkor a termelők idei éve rendben lenne. Erre az árnövekedésre van is esély a nyári hónapok során.

Forrás: magro.hu

Kapcsolódó bejegyzések