Menü Bezárás

Kihirdették az Orosházi Hagyományok-Ízek Verseny eredményét

A pandémia és egyéb gondok miatt az elmúlt években kissé hányattatott sorsra jutott a Hagyományok-Ízek Verseny, az ország egyik legjelentősebb gasztro-kulturális rendezvénye. Az Orosháza és Térsége Gazdakör jóvoltából azonban ismét a megszokott időben és alaposan kibővített versenyprogrammal térhetett vissza az évről évre népszerűbb esemény.

A délutáni koncertekre nemcsak a csarnok küzdőtere, de a lelátók is zsúfolásig teltek. Oszvald Marika, Király Viktor és Zoltán Erika is a tőle elvárható magas színvonalon szórakoztatta a nagyérdeműt. Az operettösszeállítás után azt is megtudhattuk, hogy mely csapatok vették sikeresen a délelőtti kolbászgyúró versenyt. A zsűrinek ma is nehéz dolga volt.

Zoltán Erika koncertje zárta a mai napi folyamatos programsorozatot. A nap során több ezeren fordultak meg az Eötvös téren és az Eötvös-csarnokban. A látogatók általános véleménye szerint, amit a gazdakör és a PMK csapata letett ma az asztalra, az előtt le a kalappal.

Eredmények:

Chili:

Nevező Termék elnevezése (fantázianeve) Minősítés Összesités
Ambrus Zoltán Hot Peper Sauce Ezüst érem 1 ezüst
Balogh János Zoé Fűszerpaprika – édes Arany érem 1 arany
Bereznyai Tamás Bazd+Tomi Bronz érem 1 bronz
Dinga Szabolcs Chili GPT Ezüst érem 2 ezüst
Pokol tüze Ezüst érem
Dobsa-Magyari Szilvia California’s Gold Honey Mustar BBQ Sauce Bronz érem 2 bronz
1 ezüst
Hellish Tomato Sauce Bronz érem
Cupido-Dessert and Grill sauce Ezüst érem
Forgó János Zoé Fűszerpaprika – édes Arany érem 1 arany
Grestyák Tünde Pickled Jalapeno Slices Ezüst érem 4 ezüst
Fiery Turkish Hazel Ezüst érem
Smokey Fairy Kiss Ezüst érem
Plum Fairy Kiss Ezüst érem
Havancsák Erika „Bagoly” szósz Bronz érem 1 bronz
1 ezüst
Savanyitott Jalapeno paprika Ezüst érem
Kerekes Tamás Morcos Nomád Bronz érem 2 bronz
Klasszikus chili szósz Bronz érem
Márkus Béla Töltött jala Bronz érem 1 bronz
1 ezüst
Füstölt Jalapeno Savanyú Ezüst érem
Molnár Attila Édes szegedi 80-as fűszerpaprika Bronz érem 1 bronz
1 arany
Szegedi 178, csipős fűszerpaprika Arany érem
Molnárné Iván Éva Cayenne őrlemény Arany érem 1 arany
Nagy Gergő Szmoking Bronz érem 2 bronz
1 ezüst
Eperős Bronz érem
Pagonyjáró Ezüst érem
Mátyus Miksa Halász király Bronz érem 1 bronz
Szabó Attila Jalapeno savanyúság Ezüst érem 2 ezüst
Minimal Jeanette Ezüst érem
Szász Péter Szabolcs Szegedi 80 – édes fűszerpaprika Ezüst érem 1 ezüst
Szulcsán Gabriella Feltüzelsz Bronz érem 2 bronz
2 ezüst
Carolina Reaper Mustár Bronz érem
Gabi-Savi Ezüst érem
Füstös Kápia Ketchup Ezüst érem
Tamás Csaba Szélkiáltó Arany érem 1 arany
Viczián Ádám Viharsarki 7pot Bronz érem 1 bronz
1 ezüst
Édes Rózsám Ezüst érem
Zahorecz Gazdaság Betyáros napraforgómag fűszerolaj Ezüst érem 1 ezüst
Zsurzs Annamária Pácolt-füstölt cayenes fürjtojás Bronz érem 2 bronz
Pácolt-füstölt zöld erőspaprikás fürjtojás Bronz érem

Szörp-lekvár:

Nevező Leírás-megnevezés ÉREM ÉRMEK
Ambrus Klára Somlekvár EZÜST 1 BRONZ – 3 EZÜST
Csipkebogyó lekvár EZÜST
Fekete áfonya szörp EZÜST
Málnalekvár BRONZ
Bábáné Sin Irén Sárgabarcklekvár ARANY 1 ARANY
Bartalis Rozália Fekete Áfonya szörp ARANY 2 BRONZ 1 EZÜST 1 ARANY
Piros áfonya szörp EZÜST
Somlekvár BRONZ
Áfonyalekvár BRONZ
Bereznyai Tamás Szilvalekvár BRONZ 1 BRONZ
Cseh Tanya, Cseh Emese Homoktövis, berkenye szörp ARANY 1 BRONZ, 1 EZÜST, 1 ARANY
Levendulás cseresznyelekvár EZÜST
Somlekvár BRONZ
Farkas Árpád Szamóca Lekvár ARANY 6 BRONZ 3 EZÜST 7 ARANY
Szilvásgombóc ARANY
Feketeribizli lekvár ARANY
Málna szörp ARANY
Mojito ARANY
Uborka, vadcitrom, lime szörp ARANY
Pirosribizli szörp ARANY
Szilvalekvár EZÜST
Málnalekvár BRONZ
Néró szőlő szörp EZÜST
Szilva, arabika kávé szörp EZÜST
Ottelo szőlő Lekvár BRONZ
Sárgabarcklekvár BRONZ
Medina szőlő szörp BRONZ
Szamóca, csoki szörp BRONZ
Bodzavirág szörp BRONZ
István Parkhotel Gasztrofarm – Gazdag Attila Haázi szamóca szörp ARANY 1 ARANY
Kovács Imre-Kovácsné Pelyva Krisztina Fügelekvár EZÜST 2 BRONZ, 1 EZÜST
Diólevél szörp EZÜST
Ribizliszörp BRONZ
Csipkebogyó szörp BRONZ
Madarász Zsuzsanna Áfonya, málna, feketeribizli szörp ARANY 2 BRONZ 2 EZÜST
Homoktövis, Málna, pirosáfonya szörp ARANY
Levendulás áfonyalekvár BRONZ
Bodza-eper lekvár BRONZ
Milekvárunk Somlekvár ARANY 2 BRONZ 1 ARANY
Meggylekvár BRONZ
Csipkebogyó lekvár BRONZ
Molnárné Iván Éva Sárgabarck lekvár ARANY 1 ARANY
Náfrádi Szilvia Szilvalekvár ARANY 1 ARANY
Orbán Melinda Csipkebogyó lekvár ARANY 1 BRONZ 2 EZÜST 2 ARANY
Rózsaszirom szörp ARANY
Áfonya, málna, szeder
Lekvár
EZÜST
Gyógynövényes szörp EZÜST
Natúr kivonat, áfonya, berkenye, szeder BRONZ
Penta Familia Szövetkezet (Kovács Ádám) Meggylekvár EZÜST 1 EZÜST
Rideg István Ivólé, alma, cékla ARANY 1 EZÜST 1 ARANY
Ivólé, alma, körte EZÜST
Székely Gyöngyi Szilvalekvár ARANY 1 ARANY
Varga – Balaska Zsuzsanna Málnalekvár EZÜST 2 EZÜST
Almalekvár EZÜST
Zolnai Éva Bodza, menta, citromfű szörp ARANY 1 BRONZ 1 ARANY
Csokis szilvalekvár BRONZ

Pálinka:

Nevező Pálinka/párlat megnevezése ÉREM
Balogh János Eper EZÜST 1 ezüst ezüstdipl.
Botyánszki György Szilva BRONZ 1 bronz
3 ezüst
ezüstdipl.
Barack, EZÜST
Fehér szőlő, mix EZÜST
Törköly, fehér muskotály EZÜST
Bús Tibor Ribizli EZÜST 3 ezüst
1 arany
aranydipl.
Szőlő, pölöskei muskotály EZÜST
Szilva, Besztercei, ágyas EZÜST
Málna ARANY
Cserenyecz Zoltán Zalagyöngye szőlő BRONZ 2 bronz
2 ezüst
6 arany
aranydipl.
Berkenye BRONZ
Meggy, Vadontermő meggy EZÜST
Szőlő, Irsai Olivér EZÜST
Körte, Conference ARANY
Kajszibarack, Har-cot kajszi ARANY
Szilva ARANY
Szőlő, Zweigelt ARANY
Szőlő, Caberne Franc ARANY
Meggy, Arónia blend ARANY
Destilerija Zarić Megylikőr BRONZ 2 bronz
1 ezüst
ezüstdipl.
Birs, érlelt BRONZ
Málna EZÜST
Družina Litrop Szőlő ARANY 1 arany aranydipl.
Farkas Árpád Szilva, Rodna BRONZ 5 bronz
2 ezüst
ezüstdipl.
Szilva, Rodna BRONZ
Erdei bogyós vegyes BRONZ
Törköly, Aletta BRONZ
Törköly, Aletta BRONZ
Szilva, Besztercei szilva EZÜST
Szilva, Besztercei szilva EZÜST
Giricz László Vilmoskörte BRONZ 4 bronz
1 arany
aranydipl.
Szilva, Althann ringló szilva BRONZ
Szőlő BRONZ
Kökény BRONZ
Orange sütőtök ARANY
Gulyás Zsolt Érdi Bőtermő EZÜST 1 ezüst ezüstdipl.
Hajba Jenő László Vegyes, Urihegyi szamóca, alma BRONZ 1 bronz bronzdipl.
Harangozó Árpád Szilva, érlelt BRONZ 1 bronz bronzdipl.
Kovalcsik Pál Fekete meggy BRONZ 1 bronz
1 ezüst
3 arany
aranydipl.
Alma EZÜST
Alma, Starking ARANY
Szilva, Althann ringló szilva ARANY
Szőlő, pölöskei muskotály ARANY
Laszli Zoltán Szilva BRONZ 1 bronz bronzdipl.
Madarász Zoltán Szilva, Topend Plus BRONZ 2 bronz
4 ezüst
3 arany
aranydipl.
Törköly, Olaszrizling BRONZ
Kajszi Bergeron EZÜST
Szőlő, Fekete Noah EZÜST
Feketeberkenye Nero EZÜST
Feketeberkenye Viking EZÜST
Kajszi, Ceglédi óriás ARANY
Kajszi Orangered ARANY
Vegyes Őszibarck Alma ARANY
Margan Pera Alma, érlelt ARANY 1 arany aranydipl.
Medve Lóránd Meggy, Újfehértói EZÜST 3 ezüst ezüstdipl.
Szilva EZÜST
Faeper EZÜST
Szőlő EZÜST
Molnár László Borpárlat, Cserszegi fűszeres BRONZ 2 bronz bronzdipl.
Ágyas körte BRONZ
Németh Miklós Alma, golden BRONZ 1 bronz
1 arany
aranydipl.
Szőlő, Irsai Olivér ARANY
Ökrös Ferenc Szőlő, Aletta BRONZ 1 bronz
1 arany
aranydipl.
Bodza, bio, nemes ARANY
Pako Gyümölcskertészet Szőlő, Teréz ARANY 1 arany aranydipl.
Papp Béla Alma, Golden BRONZ 2 bronz
1 ezüst
ezüstdipl.
Szőlő, Bianca BRONZ
Meggy, Érdi bőtermő EZÜST
Preda Aurelijan Birs, érlelt ARANY 1 arany aranydipl.
Rácz Ervin Szilva BRONZ 1 bronz
1 arany
aranydipl.
Szőlő – Irsai Olivér ARANY
Seres Péter Törköly BRONZ 1 bronz
1 arany
aranydipl.
Szőlő, Csabagyöngye ARANY
Szabó Attila Birs BRONZ 1 bronz bronzdipl.
Szabó Lőrinc Alma BRONZ 1 bronz
2 arany
aranydipl.
Szilva, Besztercei ARANY
Málna Cabernet ARANY
Székely László Szőlő Irsai Olivér BRONZ 4 bronz
2 arany
aranydipl.
Törköly, direkttermő BRONZ
Kökény BRONZ
Vegyes, pölöskei muskotály, Bosc kobak BRONZ
Füge ARANY
Szőlő, Kövidinka ARANY
Tóth József Meggy BRONZ 1 bronz bronzdipl.

Különdíjak:

Tornyai Tájház – Suttyák András Érlelt cseresznye párlat Legjobb Erdélyi Párlat
Margan Pera Érlelt almapárlat Legjobb Vajdasági Párlat
Družina Litrop Törkölypárlat Legjobb Szlovéniai Párlat
HMDK Gazdakör – Hugyik Imre Kajszibarack párlat Legjobb Horvátországi Párlat
Balogh János Eperpárlat Legjobb Kárpátaljai Párlat

Oklevelek:

Cserenyecz Zoltán Conference körtepárlat Almatermésűek – fajtagyőztes
Madarász Zoltán Orangered kajszibarack párlat Csonthéjasok – kajszi – kategória – fajtagyőztes
Cserenyecz Zoltán Szilvapárlat Csonthéjasok – szilva – fajtagyőztes
Bús Tibor Málnapárlat Bogyósok – fajtagyőztes
Cserenyecz Zoltán Caberne Franc szőlőpárlat Szőlő kategória – fajtagyőztes
Németh Miklós Irsai Olivér szőlőpárlat Illatos/muskotályos szőlő kategória – fajtagyőztes
Družina Litrop Törkölypárlat Törköly – fajtagyőztes
Cserenyecz Zoltán Meggy, Arónia blend Vegyes kategória – fajtagyőztes
Margan Pera Érlelt almapárlat Fahordóban érlelt pálinkák/párlatok – fajtagyőztes
Giricz László Orange sütőtök párlat Egyéb kategória – fajtagyőztes
Cserenyecz Zoltán Meggy, Arónia blend GRAND CHAMPION

Innovációs díj:

Név Termék megnevezése/leirása Pontszám Érem
Szilágyi Szabina Sajt retró izekkel 83,2 Bronz
Szilágyi Szabina Édes bociálom 83,36 Bronz
Szilágyi Szabina Szivárványsajt 91,36 Bronz
Csizmadia és trs. Kft. Telepi kovászos cipó – kenyér 94,54 Bronz
Havancsák Erika Kistermelői fűszeres lecsókrém 99,63 Ezüst
Bereznyai Tamás Kistermelői rumos-fahéjas szilvalekvár desszert 103,18 Ezüst
Havancsák Erika Kistermelői sült paprikakrém 105,72 Ezüst
Csizmadia és trs. Kft. Sültvajas tallér 106,54 Ezüst
Bereznyai Tamás Kistermelői sütésálló gyümölcslekvár 108,36 Arany
Szilágyi Szabina Virág csodája 114,54 Arany
Bereznyai Tamás Kistermelői birsalma gyümölcssajt -lédig 116,18 Arany
Grestyák Tünde Orosco hot-sauce 116,7 Arany
Ficsor Zoltán Grillázsszelet fagylalt 117,27 Arany
Verók-Gelegonya Gabriella Orosházi körtefás kovászos kenyér 117,45 Arany
Grestyák Tünde Orosco spices cream 118,81 Arany

Szárazkolbászok bírálata:

Nevező Kolbász típusa érem
Békési Húsfeldolgozó Kft vékonykolbász sertés ezüst
vastagkolbász sertés ezüst
Bíró Béla vastagkolbász sertés arany
Bíró János vastagkolbász sertés ezüst
Cserenyecz Lajos vastagkolbász szarvas ezüst
Gádorosi Húsműhely vastagkolbász sertés ezüst
vékonykolbász sertés ezüst
Gyapjas László vékonykolbász sertés bronz
vékonykolbász sertés bronz
vékonykolbász sertés bronz
vékonykolbász sertés bronz
Kovács József Szilárd vastagkolbász sertés bronz
vékonykolbász sertés bronz
vékonykolbász sertés arany
Molnár László vékonykolbász sertés arany
Molnár Viktor vastagkolbász sertés arany
Priskin István vastagkolbász sertés arany
Priskin István vékonykolbász sertés arany
Priskinné Vizi Erika vékonykolbász sertés bronz
Priskinné Vizi Erika vastagkolbász sertés arany
Püski Imre vastagkolbász sertés ezüst
Rácz János vastagkolbász sertés bronz
vastagkolbász sertés ezüst
vastagkolbász sertés ezüst
vastagkolbász sertés arany
Szabó János vastagkolbász sertés ezüst
Szabó Péter vékonykolbász sertés ezüst
Szegvári Húsbolt vastagkolbász sertés ezüst
vastagkolbász sertés ezüst
vékonykolbász sertés ezüst
Tóth –Biró Nikolett vastagkolbász sertés arany
Pallér Sándor vastagkolbász sertés Champion
Gádorosi Húsműhely Leginnovatívabb termék

A kolbászgyúró csapatok eredményei:
Ezüst: FALUGAZD-ÁSZOK
Ezüst: Pusztakeresztúri Magyar Gazdák
Arany: Csabai Kolbászklub
Vándorserleg: Gerendási Szomszédok
Legízletesebb pártiumi kolbász: Ötvösdi Magyar Gazdák
Legízletesebb vajdasági kolbász: Délvidék Legjava
Legszebb asztal: Orosházi Kolbászklub

14:00 Oszvald Marika, Király Viktor és Zoltán Erikával koncertjével folytatódik a programsor.

galéria: Nagy Kristóf

13:52 Az Eötvös téren mintegy hatvan kistermelő, árus sorakoztatta fel termékeit. Sajt, füstölt áru, lekvár és egyéb remekek sorakoznak.

13:05 Táncosok fokozták a hangulatot.

Az orosházi mazsorettesek, a Candy Dance Crew, a Harangos Néptáncegyüttes, Koltai László nótaénekes, ReDance Hip-Hop Crew és a La’Zumba fellépésén tapsolt az orosházi közönség.

11:25 Dávid Zoltán polgármester és Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke összegzett az eddigi történésekről.

11:20 Éppen töltik a kolbászokat a csapatok.

11:01 Hivatalosan is megnyitották a rendezvényt.

Dávid Zoltán polgármester a szép számú kézműves, kistermelő és gyúrócsapat jelenlétére és az általuk bemutatott helyi termékekre hívta fel a figyelmet. Rámutatott, a rendezvényre és annak értékmegőrzési tevékenységére büszke lehet a város. Köszönetét fejezte ki az orosházi gazdakör aktív és elhivatott tevékenységét illetően.

Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket (fotó: Nagy Kristóf)

Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke úgy véli, az orosházi gazdakör megelőzte a korát, már hosszú évek óta felhívták a figyelmet az értékmegőrzésre. A Hagyományok-Ízek Versenyen egyre nagyobb figyelem összpontosul a helyi termékekre.

Kozsuch Kornél, a Békés Vármegyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke örömét fejezte ki, hogy Orosházán ennyire pezseg az élet, gyakran jár városunkban különböző apropók kapcsán. A közelmúltban például megalakult az Orosháza és Térsége Gazdakör kézműves és kistermelői tagozata, valamint a pálinka tagozat.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke kiemelte, a Kárpát-medencei magyarság is képviselteti magát, a nemzeti összetartozást erősíti a rendezvény. A régi ízekkel, új technológiával készült helyi értékek erősítése szintén kiemelt jelentőséggel bír napjainkban. Reméli, még hosszú éveken keresztül résztvevője lehet az évenként megrendezett orosházi programnak.

Jakab István elnök elismerően beszélt az orosházi rendezvényről (fotó: Nagy Kristóf)

09:20 A Végvári Magyar Gazdák csapata a hagyományos ízekben hisz.

Az Orosházi Fúvószenekar előbb a városban, majd a csarnokban játszott.

08:50 Köszöntjük olvasóinkat!

Brlázs Róbertet, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnökét kérdeztük az előzetes tudnivalókról. Mint elmondta, kimagasló érdeklődés övezte a rendezvényt határainkon innen és azon túl is.

Már reggel nyolc óra után benépesült az Eötvös-csarnok. Szorgos munkával készítették az asztaldíszeket a kolbászgyúró verseny csapatai. Az Orosházi Fúvószenekar menetkoncerttel hívta fel a város lakóinak figyelmét a rendezvényre. Mint kiderült, alapos munkát végezhettek, mert nemcsak a csapatok, hanem a nézelődők, reggelizők száma is szépen gyarapodott.

Készül a kolbász (Fotó: Nagy Kristóf)

Forrás: Oroscafe

Kapcsolódó bejegyzések