Menü Bezárás

Szombaton öntik össze a búzát Nagydobronyban

A Magyarok Kenyerének dagasztásához már hagyományosan a Fekete-Tisza forrásából viszik a vizet a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársai. Idén tekintettel a háborús viszonyokra az alapítvány március 16-án alakult Gazdaasszony Tagozata vállalta magára a feladatot, hogy elutaznak a Fekete-Tisza forrásához és elhozzák nemzetünk közös kenyeréhez a forrásvizet.

Szigeti-Séra Natália a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány Gazdaasszony Tagozatának egyik szervezője elmondta: „Augusztus 5-én, szombaton, hajnali öt órakor, egy busszal indultunk. Tiszaágtelektől egészen Rahóig voltak, akik csatlakoztak hozzánk, a Gazdaasszony Tagozatunk tagjai, valamint Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, továbbá két férfi is velünk tartott, így összesen húszfős csapattal érkeztünk meg, dél körül Kőrösmezőre. Onnan egy GAZ–66-os teherautóval folytattuk az utat a Kőrösmezőtől 25 kilométerre lévő Tisza-forrásig, amely az Aklos-hágó közelében, az Okula-nyeregben, 1 265 m-es tengerszint feletti magasságban ered. Az utolsó 800 métert gyalog tettük meg, hogy meríteni tudjunk a forrásból. Mindenki hozott magával kisebb-nagyobb edényeket. Illetve megtöltöttük azt a salánki Paulin Elek által erre a célra készített díszes hordót, amellyel a Magyarok Kenyeréhez visszük a forrásvizet. Hazaindulás előtt a forráshoz közeli pihenőhelyen szalonnát sütöttünk, kellemesen eltöltöttünk a csodálatos környezetben két órát. Érdekes lehet, hogy míg itthon, az alföldi területeken szakadt az eső, ott 35 fokos meleg volt végig, kimondottan száraz volt az időjárás. A vizet szombaton mi visszük majd Nagydobronyba, a kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségre, ahová Aknaszlatináról hozzák majd a sót. Eljuttatjuk a forrásvizet a Kárpát-medencei búzaösszeöntő ünnepségre is, hogy Tisza-vízzel dagasszák a Magyarok Kenyerét” – tájékoztatta lapunkat Szigeti-Séra Natália.

Egyébként kilenc évvel ezelőtt csatlakoztak a kárpátaljai magyar gazdák a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szervezésében az anyaországban akkor már negyedik éve meghirdetett Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz, hogy jótékony felajánlásaikkal segítsék a rászorulókat. Mint Szigeti-Séra Natália már említette, augusztus 12-én, szombaton, Nagydobronyban, az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon területén kerül sor a jelképes kárpátaljai búzaösszeöntésre.

A búzaadományok gyűjtése július elején kezdődött, és tart egészen augusztus 20-ig; a Kárpát-medencében sok-sok gyűjtőponton még most is várják az adományokat. A búzafelajánlás mellett a szervezők elfogadják a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokat is, hogy idén is biztosíthassák a több tízezer rászoruló magyar gyermek és család ellátását.

A Kárpát-medencei központi búzaösszeöntő ünnepségnek idén Szolnok ad otthont, augusztus 19-én. Az új kenyérhez a Fekete-Tisza forrásából származó víz mellett Délvidékről viszik a kovászt, a sót pedig az erdélyi Parajdról.

Forrás: /karpataljalap.net

Kapcsolódó bejegyzések