Menü Bezárás

Felkészülten állnak a generációváltás elé az orosházi gazdák

Fiatal gazdáknak tartottak Orosházán, a Petőfi művelődési központban fórumot kedden délután. Az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöksége és a fiatal gazdatagozat várta az érdeklődőket.

Brlázs Róbert gazdaköri elnök köszöntőjében úgy fogalmazott, az agráriumban generációváltás zajlik. A társadalmi, szakmai életbe szeretnék beintegrálni a fiatalokat.

– Miután megtörtént nálunk, a gazdakör elnökségében is a fiatalítás, arra kell törekednünk, hogy támogassuk a feltörekvő korosztály szakmai tevékenységét, juttassuk őket sok, versenyképes információhoz. Rengeteg változás zajlik az agráriumban, teret hódítanak a drónok, jogi szabályozásuk is napirenden van, kihívás ez mindenkinek sok egyéb más mellett. Úgy gondoltuk, ezért is fontos, hogy ennek a generációnak szakmai fórumot hirdessünk, tájékozódhassanak, találkozhassanak.

Az elnök emlékeztetett, megállapodásuk van az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal.

Szabó Csaba

– Elképzelésünk az, hogy Orosházát visszavezessük az agrászakképzésbe. Szeretnénk a városba hozni szakképzéseket, ehhez az igényfelmérést már elvégeztük, van is érdeklődés – tette hozzá a gazdakör elnöke, aki arról is beszélt, olyan technológiai kihívásokkal kell szembenézniük a gazdálkodóknak, amit korunk, a klímaváltozás és sok egyéb tényező alakít. Zöldítés, vízmegtartó gazdálkodás… meg kell ismertetni ezeket a gazdatársadalommal. A fiatalok erre fogékonyak, erre is jók ezek a fórumok.

Szabó Csaba falugazdász, az orosházi fiatal gazda tagozat vezetője az új ciklusban lehívható támogatásokról beszélt, amiknek a nyertesei lehetnek a fiatal gazdák. A fórumon elmondta azt is, az orosházi tagozat 2020-ban alakult meg 20-25 fővel. Nyitottság jellemzi a tagságukat.

Lehet, hogy egy kép erről: 8 ember, ülő emberek, álló emberek és belső tér

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és , szöveg, amely így szól: „Orosháza és Térsége Gazdakör CERNENINS GAZE OROSHA ROSH 2006, NEMZETI NAK AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA”

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és álló emberek

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, szabadtéri és , szöveg, amely így szól: „Orosháza és Térsége Gazdakör CRNE GAZD OROSO 2006 NEMZETI NAK AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA နတန်”

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember és álló emberek

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és szabadtéri

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember, ülő emberek, álló emberek és belső tér

Forrás:https://www.beol.hu

 

Kapcsolódó bejegyzések