Menü Bezárás

Megnyílt az „Őshonos in situ támogatás” esetén a 2023 évi támogatási kérelem benyújtásának időszaka

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívás alapján a 2023 évi támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 2-tól 2023. január 31-ig van lehetőség.

Mint ismeretes a VP4-10.2.1.1-21 kódszámú, „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívás alapján az alacsony állomány-létszámmal rendelkező védett őshonos, veszélyeztetett és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták nőivarú ‒ baromfifélék esetén vegyes ivarú ‒ állományainak a hagyományos tartási-, takarmányozási körülmények, azaz in situ feltételek közötti tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartásához, a genetikai állományuk megőrzéséhez és használatához vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.

A 2023 évi támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül 2023. január 2-31. között lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő hatályú!

 A 2023-ban támogatási kérelmet benyújtók esetében a kötelezettségvállalási időszak 2023. január 1-től 2024. december 31-ig tartó 2 éves időszak, mely teljes időtartam alatt a támogatást igénylők kötelesek az aktuális állatállomány tartására.

NAK/Borovka Zsuzsa

Kapcsolódó bejegyzések