Menü Bezárás

Mi vár a gazdákra? – Őszi gazdafórumot tartottak

Fórumra gyülekeztek szerda este az Orosháza és Térsége Gazdakör tagjai a művelődési központban. A rendezvényen dr. Feldman Zsolt államtitkár és Brlázs Róbert gazdaköri elnök tartott tájékoztatót.

Nagy érdeklődés kísérte a gazdafórumot, melyet indokolt az este címe is: Mi vár a gazdákra?

Elsőként Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Brlázs Róbert tartott rövid tájékoztatót, melyben röviden összefoglalta a nyár vége óta tartott rendezvényeket és tájékoztatta a tagságot a tervezett eseményekről.

A fórumot dr. Feldman Zsolt, az agrárminisztérium államtitkára folytatta. Előadásában beszélt a Közös Agrár Politika és a vidékfejlesztés alakulásáról, illetve, hogy ez milyen hatással lesz az egyes gazdák tevékenységére.

-2021-ben elindítottuk a Megújuló vidék, megújuló agrárium programunkat. A magyar gazdálkodók, a magyar vidék vállalkozásai csak ebben az esztendőben 1100 milliárd forintnyi pályázatot érhetnek el az Agrárminisztérium részéről. A legkisebb gazdálkodóktól a legnagyobbakig kinyitottuk a lehetőséget a fejlesztések irányába. Ez a program folytatódik – tájékoztatott az államtitkár.

Szó esett még egyebek mellett, a következő hét évre megháromszorozódott, vidékfejlesztésre szánt összegről és a magyar gazdák versenyképességének javításáról, illetve a mezőgazdasággal foglalkozók jövőképének pozitív változásáról is.

A tájékoztató után feltett kérdéseket dr. Feldman Zsolt és Brlázs Róbert válaszolta meg.

Forrás: Oroscafe

Szerző: Csányi József

Kiemelt kép: Horváth Bence

 

Kapcsolódó bejegyzések