Menü Bezárás

Magyarok kenyere: 15 millió búzaszem

Ópusztaszer – Sikeres összefogás az idén is. Több ezer gazda ajánlott fel búzát a rászoruló magyar gyermekeknek és családoknak.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 11 éves Magyarok Kenyere jótékonysági program, hiszen már több mint százszorosára nőtt a búzaadomány mennyisége az első évhez képest.

2021-ben is több ezer gazda ajánlott fel búzát a rászoruló magyar gyermekeknek és családoknak, amelyet idén augusztus 6-án, Ópusztaszeren ünnepélyes keretek között öntöttek össze.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók magyar gyermekeket segítő szervezeteknek, határainkon innen és túl, közel százezer határon inneni és túli magyar gyermek és család mindennapi kenyeréhez járulva ezzel hozzá. A magyar gazdáknak hála, a program első évében összegyűjtött 10 tonnát egy évtized alatt sikerült százszorosára növelni, hiszen a búzaadomány tavaly már az 1100 tonnát is meghaladta.

– Egyes nemzetek őrült ideológiák mentén tagadják meg tradícióikat, történelmüket, a család értékeit. Ám mi büszkék vagyunk hagyományainkra, nekünk szent a családi kötelék, megtartjuk értékrendünket. Amikor ősszel elvetjük a búzát, sok feladat vár ránk. Parlamenti választások lesznek, és a támadások kereszttüzében együtt kell kiállni nemzetünk mellett, hogy annak építését a 15 millió magyar tovább folytassa, hogy az ősszel általunk elvetett búzát jövő aratáskor mi takarítsuk be – hangsúlyozta beszédében Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke.

A szervezők, a Magyarok Kenyere Alapítvány, a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén Ópusztaszeren,

a Nemzeti Történeti Emlékparkban szervezték meg a program kiemelt eseményét, a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepét.

A rendezvényen mind a 19 magyarországi megye és a határon túli térségek is képviseltették magukat, szimbolikusan összeöntve a Magyarok Kenyere programban felajánlott gabonát.

– A mezőgazdaság hazánk sikerágazata, gazdaságunk újraindításának egyik fontos motorja. Van mit ünnepelnünk ma.

Ünnepelni nemcsak a búzaösszeöntést és az új kenyér alapját képező terményt kell, hanem az összefogást, az együtt gondolkodást, a közös szellemiséget

– emelte ki a rendezvény díszvendége, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.

Mint Győrffy Balázs, a NAK elnöke fogalmazott:

– A gazdatársadalomban mindig is jelenlévő segítő szándéknak szervezett keretet ad a Magyarok Kenyere program, ami egyúttal a nemzeti szolidaritásnak is kiváló példája. Büszkék lehetnek a magyar gazdák – határon innen és túl is – arra, hogy évről évre újra meg újra példát mutatnak emberségből.

A búzát áldást, szentelést követően jelképesen megőrölték a színpadon, elkészítve ezzel a program idei első lisztjét. Az ünnepségre – a történelmi helyszínhez hűen – az új kenyér további összetevői is nemzeti összefogással érkeztek meg: a kovász a Délvidékről, a só az erdélyi Parajdról, a víz Kárpátaljáról, a Fekete-Tisza forrásától.

A búzaadományok gyűjtése egészen augusztus 20-ig tart, Magyarországon 96, külhonban pedig további mintegy 170 helyszínen fogadják a felajánlásokat, az adományozott búzát pedig anyaországi és határon túli magyar malmokban őrlik majd meg. A gabona mellett pénzadományokkal, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is hozzá lehet járulni a program további sikereihez és nemes céljaihoz.

Az idei adományozás még javában zajlik, de várhatóan sikerül túlszárnyalni még a tavalyi rekordévet is, amikor 8500-nál is több magyarországi és határon túli magyar gazda vett részt az adományozásban, több mint 1100 tonna búzát adva össze a hazai és határon túli gyermekek, rászorulók ellátására.

Fontos szerepe van a Magyarok Kenyere Alapítványnak is: az Alapítvány egyik célkitűzése, hogy a Kárpát-medencei magyarok mellett a nyugati, tengerentúli diaszpóra magyarságot is bevonja a programba A kijuttatott jelképes mennyiségű magyar lisztből több száz tengerentúli magyar család sütötte meg a Nemzeti Összetartozás évében a Magyarok Kenyerét.

Kapcsolódó bejegyzések