Menü Bezárás

Aratás előtti gépszemle – ha lehet, előzzük meg a bajt

Mint minden évben ilyen idő tájt, kedd reggel is gépszemlére gyülekeztek a gazdák és gépeik Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó tanyáján.

Az egyik legnagyobb és legfrekventáltabb mezőgazdasági munka, az aratás előtt néhány héttel gépszemlét és tűzvédelmi oktatást tartott az Orosháza és Térsége Gazdakör. A szemle első lépéseként a jelenlevő gazdák baleset-, és tűzvédelmi oktatáson vettek részt. Az előadás a prevencióra, a tűzesetek megelőzhetőségére és megelőzésére helyezte a fő hangsúlyt, de kitért arra az esetre is, hogy mi a teendő és milyen sorrendben, ha már bekövetkezett a baj.

Brlázs Róbert az Orosháza és térsége Gazdakör elnöke elmondta, sok fontos témát érintenek ilyenkor, a tűzvédelmen kívül is.

– A mai napon külön felhívtuk a gazdák figyelmét a közúti közlekedésre, hogy a nagyméretű gépekkel minél kisebb fennakadást okozzanak a közúti forgalomban. Ezúton is kérek minden közlekedőt, hogy legyenek türelmesek és toleránsak, hisz a gazdák a munkájukat végzik, jövő évi kenyerünk érdekében – tette még hozzá az elnök.

Az oktatás végeztével a katasztrófavédelem szakemberei és Csongrádi Pál tűzvédelmi tanácsadó sorra vizsgálta a masinákat. Ellenőrizték a gépek műszaki állapotát, az egyéb tartozékok mellett, a tűzoltó készülékek meglétét, feltöltöttségét, használhatóságuk érvényességét.

Csongrádi Pál már több, mint tíz éve segíti a gazdákat tapasztalataival.

– Vagy jól végezzük a munkánkat, vagy szerencsénk van, esetleg mindkettő, de Békés-megyében szerencsére ritkák az aratáskori tűzesetek. Néhány évente fordul elő egy-egy tűzeset. A gazdák általában jól készítik fel gépeiket a nagy munkára – mondta el a tűzvédelmi tanácsadó.

A keddi gépszemlén mindent rendben találtak. Reméljük az aratás rendben zajlik és idén sem kell gabonatűzről hírt adnunk.

Kapcsolódó bejegyzések