Menü Bezárás

Orosháza értékei: kolbászgyúrás, gyümölcspálinkák, helyi értékek – Hagyományok-Ízek Versenye

Nagy érdeklődés előzi meg minden évben, február-március környékén a Hagyományok-Ízek Versenyét, ahol az orosházi és környékbeli csapatok mellett a határon túlról is érkeznek vendégek. A rendezvény idén ugyan a koronavírus-járvány és az ezzel járó korlátozások miatt elmaradt, de az elmúlt évek eseményei alapján méltóképpen került be a települési értéktárba.

Az Orosházi Hagyományok-Ízek Versenye több, mint egy évtizede biztosít bemutatkozási lehetőséget a helyi alapanyagokból készült élelmiszereknek, kézműves termékeknek az Orosháza és Térsége Gazdakör szervezésében. A kulturális programokkal kiegészülő rendezvényen a város lakossága és az ide látogatók jó minőségű, eredetigazolással előállított helyi kistermelői kolbásztermékekkel ismerkedhetnek meg.

Emellett a rendezvény állandó elemévé vált a kisüsti gyümölcspálinkák, a házi készítésű füstölt termékek versenye, a kolbászgyúró csapatverseny, valamint a gyermekek részére megrendezett rajzverseny. Előadások és bemutatók egyaránt színesítik a hagyományosan februárban vagy március elején megrendezett esemény programját.

A Petőfi Művelődési Központban kezdték, de hamar átkerült a piactérre a rendezvény (Archív fotó: Rosta Tibor)

– Az Orosháza és Térsége Gazdakör vezetése még 2006-ban találkozott egy ilyen lehetőséggel egy szakmai úton, ahol helyi értékeket mutattak be és volt egy olyan rendezvény, ahol ezeket a lakosság számára is bemutatták. Akkor merült fel, hogy Orosháza esetében is érdemes lenne megmutatni az ilyen értékeket, ezért 2007. februárjában meg is rendeztük az elsőt, akkor még a Petőfi Művelődési Központban – idézte fel a kezdeteket Horváth József, a város díszpolgára, az Orosháza és Térsége Gazdakör korábbi elnöke.

Elmondta, a kolbász mellett csíramálé, kalács és kenyér is volt a kóstolóhoz. Hamar kiderült, hogy a Hagyományok-Ízek versenyét érdemes folytatni, melyben az akkori közönség érdeklődése és a nevezések száma is megerősítette őket. A rendezvényből így hamar hagyomány lett, 2017-ben pedig a Települési Értéktár része lett.

Több, mint egy évtizede várja az érdeklődőket, az idei esemény viszont a járvány és a korlátozások miatt elmaradt februárban (Archív fotó: Rosta Tibor)

– A helyi értékeket bemutató programsorozat Orosháza és térsége megismeréséhez is hozzájárul, növeli turisztikai vonzerejét. A helyi kistermelők és a térség élelmiszer feldolgozói számára biztosított verseny és bemutatkozási lehetőség segíti a termékek piacának bővülését – olvasható a települési értéktár részeit bemutató könyvben.

A legutóbbi, 2020-as rendezvényen szép számú nevezés érkezett, hiszen 77 kolbászt, 220 pálinkát és 182 rajzot bírált el a zsűri. A kolbászgyúró csapatversenyen pedig minden addiginál több, 24 csapat vett részt, akik közül az Ifj. Rákóczitelepi Böllérek bizonyultak a legügyesebbnek. Ez volt a Hagyományok-Ízek Versenyének történetében a 14. ilyen rendezvény, a 15.-re azonban egy darabig még várni kell.

A versenyek mellett fellépések is színesítik az értéktár részének programsorozatát (Archív fotó: Rosta Tibor)

– Mindenképpen folytatni szeretnénk, amennyiben őszre lecseng a járvány, egy beharangozó rendezvényt szerveznénk a 2022. februári esemény előtt – tette hozzá Horváth József.

Kapcsolódó bejegyzések