Menü Bezárás

Működik és sikeres a Kistermelői Piac Orosházán

A koronavírus járvány sok mindent megváltoztatott mindennapi életünkben. A kellemetlenségek, betegségek, tragédiák mellett – bármilyen furcsa – a pandémiának voltak pozitív hozadékai is.

Az orosházi Havancsák Erika, párja, Darók József, évtizedek óta zöldségeket termel. A nagybani piacra vitte terményeit egészen ez év elejéig. Amikor jött a covid-19, át kellett gondolnia a „hogyan tovább”-ot.

– Amikor tavasszal nem mentem a járvány miatt Pestre, elkezdtem a házunknál egy becsületkasszás akciót. Kitettem a kapu elé az eladó zöldségeket és becsületkasszás alapon ki-ki vitte ami kellett. Nem nagyon tudtuk, mit és mennyit ültessünk, ezért csak visszafogottan töltögettük a fóliasátrakat. A piacra se nagyon lehetett bejárni ezért kitaláltam, hogy a közösségi hálón létre hozok egy Kistermelői Piac Orosháza csoportot. Az elsődleges szándék az volt, hogy a saját termékeket háztól tudjam eladni, de ez nagyon hamar változott. Úgy határoztuk meg, hogy a csoportnak az lehet tagja, aki Orosházán, illetve annak húsz kilométeres körzetében saját maga állít elő, vagy termeszt élelmiszert. Én vagyok az admin, csak azok a posztok kerülnek az oldalra, amelyek a feltételeknek megfelelnek. Hét taggal indultunk: Bereznyai Tamást, (savanyúság, lekvár, gyümölcs) a Pipitér Sajtműhelyt, Puskelyné Pacsika Mónikát (mézeskalács), a Drahota méhészetet, a Dalacsi kertészetet, Molnár Imrét (kolbász, sertés termékek) hívtam meg első körben – meséli az indulás körülményeit Erika.

A kezdeti öt-hat fős tagság szinte pillanatok alatt ezerötszáz fölé nőtt. Ezek közül mintegy 1300-an aktívan posztolnak, hozzászólnak. Meg sem próbáljuk felsorolni, ki mindenkinek a termékei találhatók meg az oldalon. Csak néhány név ízelítőnek:, Székkutasról batátás, Gádorosról chilis, Nagyszénásról kertészet, Pusztaföldvárról a Maglóczki kertészet, gyümölcsökkel, lekvárokkal, szörpökkel és minden, amit városunk és környéke termelői frissen, jó minőségben, sokszor olcsóbban is tudnak biztosítani a vásárlóknak és amikről esetleg eddig nem is igen tudtunk.

– Bejöttünk az orosházi piacra és mostanra elértük, hogy már keresnek minket. Teljesen más ez, int a nagybani, de jól érzem magam. Mindenki ismer, én is ismerem a vevők nagy részét. Várjuk a további kistermelőket a csoportba – mondja zárásként.

Az Olimpiai Bajnok, Venesz díjas mesterszakács is a hazai mellett kampányol

Prohászka Béla a „Fogyasszunk hazait” mozgalom egyik élharcosa. Szerinte is számtalan előnnyel bír, ha közvetlenül a termelőktől szerezzük be a fazékba valót.

Hazai alapanyagból finomabb az étel (Fotó: prohaszkabela.com)

– A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének célja a hazai termékek népszerűsítése. A legfontosabb ezen belül, hogy a helyben megtermelt értékeinket hogyan tudjuk a helyi piacon bemutatni. Magam is minden főzésnél a helyi alapanyagokból dolgozom szívesebben. Ezek a nyersanyagok sokkal frissebbek, magasabb vitamin-, ásványi anyag tartalommal rendelkeznek mint a sokat utaztatott import élelmiszerek. Ha közvetlenül a termelőtől vásárolunk, jobb minőséget kapunk és a hazai gazdaságot is támogatjuk – vallja a séf.

Forrás: Oroscafe.hu

Kapcsolódó bejegyzések