DÖNTÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS: SZEPTEMBER 29. LESZ AZ ÁLLATTENYÉSZTŐK NAPJA

Ezután minden évben az egész országban egyszerre tudunk ünnepelni, illetve tudjuk megünnepelni az állattenyésztőket!
Az állattenyésztők napjává nyilvánította az Országgyűlés szeptember 29-ét. Az erről szóló határozatot a mai szavazáson fogadták el EGYHANGÚLAG a képviselők!
Nagyon ritka az olyan előterjesztés, amit a Tisztelt Házban valamennyi képviselő támogat. Ez külön öröm és jelzésértékű számunkra, ami reményt ad arra, hogy a szakmánkat a politikusok párthovatartozástól függetlenül megbecsülik.
Az állattenyésztők napja kiváló lehetőséget ad majd arra, hogy még jobban ráirányíthassuk az emberek figyelmét a szakmánkra, azokra a nehézségekre és veszélyekre, amikkel meg kell küzdenünk, azokra az eredményekre, amiket elértünk, és arra a teljesítményre, munkára, amivel hozzájárulunk az emberek egészséges táplálásához, jobb életéhez, az ország gyarapodásához és nem utolsósorban a bioszféra fenntartásához.
Az állattenyésztők napján kiadványokkal, rendezvényekkel, műsorokkal szeretnénk majd felhívni a figyelmet a szakmánkra és ez a jeles nap kiváló alkalom lesz elismerések átadására is.
Az ügy előzményéről már korábban írtam, de nem árt feleleveníteni röviden.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége nevében idén júliusban levélben fordultunk Nagy István Agrárminiszterhez, hogy szeptember 29-ét nyilvánítsák az Állattenyésztők napjává. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága októberben tárgyalta és egyhangúlag támogatta a Horváth István által jegyzett egyéni képviselői indítványt, amit ezt követően az Országgyűlés plenáris ülésén is megvitattak és már akkor látszott, hogy egyhangú szavazás várható, ami aztán a mai napon a legnagyobb örömünkre be is következett.
Szeptember 29. a régi időkben a gazdasági év fordulója volt, ezen a napon hajtották be a legelőről a jószágot, számoltatták el a pásztorokat. Az állattartásból élő embereknek hagyományosan a legnagyobb ünnepe volt Mihály nap, amit a jövőben újra együtt tudunk majd megünnepelni minden évben.

Hozzászólás

Hozzászólás

Bejegyzés szerzője: Gazdakör Iroda