A „HELYES ÉLET” PARASZTI SZABÁLYAI

A MORÁLIS REND POZITÍV ÉS NEGATÍV
„ÖSZTÖNZŐ MECHANIZMUSAI”
Az intézményes normákhoz való alkalmazkodás az egyéntől néha áldozatokat követel, s ezekért társadalmi kárpótlás jár. A becsület és presztízs a pozitív ösztönzés mechanizmusának részei, a szégyen pedig a negatívé. Ezek mozgatórugóként működnek, a társadalom ideáinak megvalósítására ösztönöznek.
A BECSÜLET
Összetett kategória mind szerepét, mind tartalmát illetően. Szerepe szerint a társadalmi jutalmazás eszköze, de egyben mérce is, amelyhez igazodva az egyén erkölcsi teljesítménye a paraszti társadalomban közösségi érvényűvé válik.
Míg a paraszti szóhasználat az erkölcs fogalmát nem ismeri, a becsületét annál inkább, mintegy annak szinonimájaként használva (Papp L. 1941: 69). A becsület mintegy átfogja azokat a magatartási szabályokat, amelyek az erkölcs körébe tartoznak (Veres L. 1984: 53). A paraszti erkölcs becsület központú. Egy olyan társadalomban {8-641.} pedig, ahol a becsület az értékek rendszerében kulcsfontosságú, más választás, mint amit a becsület kiró az emberre, elképzelhetetlen.
A becsület tartalmi összetevői közül az embertársakkal való viselkedés a legmeghatározóbb. „A becsület egymás tiszteletben tartása” – tartják Nagyrákoson (Vas m.). A fiatalabb korosztálynál a hangsúly még inkább a becsület emberi-társas összetevőjére kerül. A munkának a becsülettel való összefüggése differenciált. Sokan úgy tartják, hogy „a munka is hozzátartozik a becsülethez”. Mások szerint „ha valaki nem szorgalmas, még lehet becsületes” (Hédervár, Moson m.). Úgy vélik, ha a lustaság nem megy más ember rovására, akkor csak hanyagság. Az ellenkező eset, vagy a másik ember kihasználása viszont „nem egyezik a becsülettel” (Nagyrákos, Vas m.). Megjegyzendő, hogy a munkavégzés minősége mint kritérium erősebb az idősebbek, mint a fiatalabbak és bérből élők becsületfogalmában.
A becsület mindenekelőtt „mások odatulajdonításának kérdése” (Bourdieu, P. 1978: 11). Ahogy Varsányban ezt megfogalmazzák: „Nem az a lényeg, hogy magát minek tartja, hanem, hogy a világ.” Ezért esik súlyosan latba a másik ember kisebbítése, rágalmazása. A szónak tett értéke van, s ha a tét a becsület, reagálni kell rá. „Minthogy a nép önérzetes és büszke volt, legtöbbször a becsületét és jó hírnevét sértő támadásokra jött indulatba” – írták Hódmezővásárhelyről (Szeremlei S. 1911: 425). Egy rágalom igaztalanságát gyakran nem lehet bizonyítani, ezért bevált megoldás ilyen esetben a visszavágás, amelynek célja a sértő fél erkölcsi hitelrontása.
Ebben a szituációban a visszavágás hitelét nem annyira a mondottak igazságtartalma dönti el – hisz az kideríthetetlen –, hanem a vitapartnerek önbecsülésre támaszkodó méltóságtudatából fakadó erő. A méltóság mint magatartási jegy a becsülettel szinte analóg. Fontosságát a férfi magatartási mintában épp az adja, hogy enélkül kérdéses, hogy valaki meg tudja-e védeni a becsületét. Ezért is tanácsos haragot mutatni még akkor is, ha egyébként igaz a vád. „A becsületet álcázni is lehet” (Varsány, Nógrád m.).
A becsülethez hozzátartozott, hogy valaki érvényt tudjon szerezni igazának. Varsányban egy igazáért sikertelenül küzdő asszonyról a faluban azt mondták, „ha igaza lett volna, kiharcolta volna”.
A becsületbe vágó ügyek akár „önbíráskodó” elintézését a közvélemény bizonyos esetekben nemcsak jóváhagyta, de el is várta. Így például azt, hogy ha valakinek elszántottak a földjéből, azt „visszaszántsa”. „Volt olyan gyáva ember, hogy hagyta elszántani a magáét. Az ilyennek becsülete nem volt” (Újkér, Sopron m.). Aki becsületes, „se a magáéból nem engedett, se a másikéból el nem szántott” (Mihályfa, Zala m.).
A becsület megszerzése és megtartása állandó társadalmi versengés során történik. Bourdieu egyenesen úgy látja, hogy a gyarapodás ebben is, akárcsak az anyagi javakban, csak mások rovására történhet (Bourdieu, P. 1978: 395). A versengve megőrzendő önbecsülés nem engedte azt sem, hogy valaki olyan szituációban, mikor a becsülete vált kérdésessé, megbocsásson. Bocsánatot sok helyen csak haldoklótól szoktak kérni.
A becsület nemhez kapcsolódó kategória, különbséget tesz a férfiak és a nők ideális morális karaktere között. Nőkkel kapcsolatban általában a „tisztesség” szinonimájaként használják. „A tisztesség a nőkhöz, a becsület a férfiakhoz tartozik” (Nagyrákos, {8-642.} Vas m.). Míg a férfiak becsülete aktívan alakította a család presztízsét, „az asszonyok nem tudják öregbíteni, növelni a vérrokonok becsületét, csak őrizni azt jó viseletükkel, vagy lerontani” (Bourdieu, P. 1965: 241). A megcsalt férj becsületén lemoshatatlan foltot ejt felesége tette: „téged olyan csapás ért, hogy inkább a házad égett volna le. (…) Ez már lemoshatatlan a családról” (Hofer T. 1950: 371). A házasságtörő feleségnek megbocsátó férj gesztusát helytelenítik: „nem jól tetted, ezt a kurvát visszafogadtad!” (Hofer T. 1964: 40–41).
A becsület és vagyon között direkt összefüggés nincs, de bizonyos anyagi megalapozottság megtámogatja, mintegy igazolva az egyén és ősei helyes életét. Mivel a szegényebb rétegeknél a földbirtok súlya nem támogatta becsületüket, ezért az érzékenyebb, sérülékenyebb volt. „Én szöröncsétlen munkásembör vagyok, (…) de ha valakinek a böcsületszavamat adom, még ha ráfizetek is, mögtartom” (Gyovai P. 1974: 30). Közismert ez a „szegény, de becsületes” mentalitás. Minél bizonytalanabb valakinek a státusa, annál könnyebben sérül a becsülete. A szegényebbeknek munkájuk szinte azonos becsületükkel. „Úgy pakold, nehogy a becsületöd is belerakd!” (Juhász A. 1970: 50).
A paraszti erkölcs becsületcentrikussága miatt több területen eltér a valláserkölcstől, s alkot egy sajátos, attól részben elkülönült erkölcsöt. A becsület éreztetett erőt ír elő – s ez sok vonatkozásban ellentmond a felebaráti szeretet parancsának. A szándéknál a következmény fontosabb, a megbocsátás helyett a visszafizetés, az együttérzés helyett versengés van, a belső, rejtett értékek helyett a tulajdonított értékeken nagy a hangsúly.
SZÉGYEN
A becsülettel együttjár a szégyen, ugyanannak az értékelésnek két aspektusát jelentik. Olyan helyzetben, amelyben a becsület megvédése valamilyen tettet kívánna, ennek elmaradása szégyen. A gyávaság szoros kapcsolatban van tehát a szégyennel, amely ebben az értelemben nem érzés, hanem tettre való képtelenség.
Nemcsak erkölcsi értelemben negatív cselekedetek hozhatnak szégyent, de a normáknak való bármilyen meg nem felelés, még akkor is, ha az illető maga egyáltalán nem tehetett róla. Így például szégyen a meddőség: „A meddő asszonynak nem volt olyan becsülete, mint akinek gyerekei voltak” (Szigeti Gy. 1989: 30). De ugyanannak a normának az ellentéte is lehetett szégyen. Így például a század végére, egy új gazdálkodási stratégia részeként, szégyen lett az is, ha valakinek sok gyereke volt.
Azt mondhatjuk tehát, hogy a másoktól való különbözés volt az, ami szégyennek számított. Így például megítéltetett a „nem divatos” testalkat: „Mert a lapos deszka alak a legnagyobb szégyenszámba ment.” Ezért volt erkölcsi kérdés a divat követése: „Akinek nem volt csatos cipője, azt már megvetettük” (Dobos I. 1981: 20).
A szégyen másik nagy területe az volt, ha valaki nem tudta megőrizni, megvédeni azt, ami az övé volt. Ezért számított nagy szégyennek egy férfira nézve, ha felesége megcsalta vagy elhagyta. Mikor Tamási Gáspártól elköltözik a felesége, azt írja: „A nagy szégyen miatt nem mertem emberek közé menni egy darabig” (Tamási G. 1983: {8-643.} 163). Győri Klárának az apja is szégyell emberek közé menni, mikor lánya hazaköltözik a férjétől: „apám nem megy templomba, restelkedik, hogy otthon vagyok, nem (…) az urammal” (Győri K. 1975: 170).
A szégyen harmadik nagy területe, ha valaki nem társadalmi státusának megfelelően viselkedik. Egy jó gazdalány így fenyegeti apját: „Apám szégyene lenne, ha cselédnek megyek” (Martonné 1978: 53). Nem független ugyanis az érintett fél társadalmi állásától, hogy mi minősül szégyennek.
A PRESZTÍZS
A becsület és a szégyen mindenekelőtt a presztízs miatt fontosak, az egyik pozitív, a másik negatív szempontból. „Becsület nélkül nincs társadalmi presztízs”, presztízs nélkül viszont a becsület is kérdéses (Campbell, J. K. 1964: 273). A becsület tehát a presztízzsel úgy össze van fonódva, hogy egyik a másik nélkül nem létezik. A becsület a presztízst megalapozza, a presztízs pedig mintegy szentesíti a becsület birtoklását. Felfogható kontrollmechanizmusnak is, kiosztásának rendszere a társadalmi ellenőrzés egy formája. Míg a státus tekintélye a hatalomból fakad, a presztízs viszont szimbolikus hatalommal való rendelkezést jelent (Léderer P. 1977: 27). A presztízs tehát társadalmi tekintély, az objektív társadalmi helyzet erkölcsi megítélése. Mivel a presztízs elegyítve van materiális tulajdonságokkal, a szegényeknek nem lehet presztízse, enélkül pedig becsületük is kérdéses.
A rang a föld nagyságán alapuló tekintélyhierarchia, amelynek a vagyonon kívül olyan összetevői vannak, mint a család, rokonság, leszármazás (Fél E.–Hofer T. 1969: 280). A rang alapját adó vagyonnak mintegy velejárója a múltból hozott, öröklött tisztesség is, hiszen „a vagyon nem más, mint kumulálódott szorgalom” (Pápay Zs. 1985: 24). Tehát ilyen értelemben hordoz ez a kategória morális tartalmakat is. A presztízs „naprakészebb” kategória a rangnál, nem köti úgy össze a múltat és a jelent, mint a rang. Jelentőségét az adja, hogy a falunak viszonylag önálló a belső értékelési rendszere (Kovács Katalin 1990: 49).
A presztízs társadalmi versengésben osztódik el. A verseny nemcsak a presztízs megszerzéséért, de megtartásáért is folyik, bár nem nyíltan és nem hatalmi harcként. Mezőkövesden például a nagyobb gazdák „külön-külön kedveskedtek a varróasszonyoknak, hogy az ő holmijuk szebb legyen, mint a másé” (Dajaszászyné 1952: 144).
A versengés igen fontos területe itt is a kommunikáció, mert a hangsúly gyakran a véleményeken és a látszaton, és nem a tényeken van. Ebben nagy szerepe van az információk kellő időben való nyilvánosságra hozatalának, és a sértés jól időzített, bátor visszaadásának. A kockázat ellenére a presztízsemelés fontos stratégiája mások presztízsének megkérdőjelezése.
A nagy igény, hogy a presztízs elnyerése érdekében azonosuljanak a társadalom követelményeivel, gyakran oda vezet, hogy a látszatot valóságként mutatják be. Például Bátyán (Pest m.) régebben még „kölcsön is kértek stafírungot, hogy az övék többnek lássék” (Fehér Z. 1970: 55).
Bár a presztízs a társadalmi kontinuitást szolgálja, tartalma korántsem változatlan. {8-644.} A tradicionális gazdálkodás 19. század második felében meginduló átalakulásával „a vagyoni helyzettől meghatározott státus és a falu társadalmán belüli presztízs, mely (…) a tradicionális gazdálkodás idején még egybeesett, a megváltozott körülmények között lassan kezdett kettéválni” (Vörös A. 1984: 307). De a birtok még századunkban is sok tekintetben öncélnak tekintett érték volt. Ahogy a nagykőrösi birtokos gazdákról olvashatjuk: „nem is óhajtották, hogy gazdagodónak tekintsék őket. Ők egyszerűen gazdagnak szerettek mutatkozni” (Márkus I. 1979: 90).
Nagyon emelte a tekintélyt, ha valakinek sok és szép állata volt. „Négy ökör, két ló járt ki az udvaráról! Ilyen parasztok voltak Mihályfán.” A lónak a gazda presztízse szempontjából kiemelkedő fontossága volt. „A ló s a szerszám állítja ki gazdájáról a bizonyítványt.” A lótartás presztízse szinte önmagáért való: „Attól gazda, hogy lova, két szép lova van. Kerül, amibe kerül” (Kurkó Gy. 1970: 203; Márkus I. 1979: 12).
Igen alkalmas volt a ló a presztízsverseny céljaira azért is, mert rengeteg „árnyalatot” lehetett belevinni gondozásába, felszerszámozásába: „már egy kilométerről ragyogott az ezüst fülrózsa a kantáron (…) Mondtuk, ilyen ember kell nekünk presbiternek.” Figyelemre méltó, hogy „a szép szerszámnak szóló elismerésbe hogyan szövődik a presztízs mozzanata” (Hofer T. 1964: 79). A presztízs anyagi, társadalmi, morális összetevői a presztízsértékekben szinte szétválaszthatatlanul összefonódnak. A ház birtoklása, milyensége a tradicionális faluban is fontos presztízsemelő tényező volt. A házépítés minden mást, például a fiatalok továbbtanulását háttérbe szorító stratégiája elsősorban az egykori szegényebbeket jellemzi. Az egykori tehetősebb rétegek nagyobb hangsúlyt helyeznek kulturális tőkéjük emelésére, s ebben a stratégiában a fiatalok taníttatása és az életminőség emelésének több más szempontja is elfogadott motívum.
A presztízst nem valaminek a birtoklása adta, hanem az anyagi javak bizonyos együttesének birtoklása és birtoklásának módja. A megállapodott jólétnek a modelljét Nagykőrösön 1945 előtt például a megfelelő ház, a szép ló, a rangos bricska mellett olyan apróságok is jelentették, mint „a tanya orma fölé nyúló fenyő” (Márkus I. 1979: 38). A jólét külső jeleihez megfelelő életvitelnek is kellett társulnia. Az alföldi mezővárosokban télen egy valamire való gazda a gazdakörben töltötte idejét. Ehhez az életformához az ellenzéki meggyőződés csakúgy hozzátartozott, mint a vasárnapi ünnepi átöltözés, a pipa, a saját bor mellett való vendéglátás.
A presztízs anyagi-kulturális-társadalmi összetevőinek együttes megjelenítésére a lakodalom a legalkalmasabb (Bakó F. 1987). Ez a funkciója korántsem új, de az 1960-as években megerősödött. A korábban legrangosabbnak tartott ételek nagy bősége mellett a mai lagzikon „gyakorlatilag felvonultatják ruhatárukat, hogy növeljék a család presztízsét” (Széman Zs. 1986: 88). A lakodalom az egykori szegényebb rétegek számára lehetőség a beérkezés, az utolérés bizonyítására. Az egykori tehetősebb rétegek számára pedig arra lehetőség, hogy továbbra is konzerválják a korábbi rangskálát, az árnyalatok különbségeinek új és új módon való érzékeltetésével, mint például nyomtatott meghívó, nászút stb. A lakodalom a családi összetartozás, illetve a rokonok, jó emberek minél nagyobb körének felmutatásával is alkalmat szolgáltat a presztízs növelésére.
A lagzin kívül a társadalmi megmérettetés fontos alkalma a temetés is, szinte mérhetővé {8-645.} teszi az elhunyt, s természetesen a család presztízsét: „Alig fértünk négy sorban a koporsójához” (Varsány, Nógrád m.). A temetés szinte utólagos, morális igazolása annak, hogy valaki helyesen élt. „Ott látszott meg, (…) ott lehetett megtudni, hogy milyen ember volt” (Csalog Zs. 1978: 196).
A társadalmi-morális szempont mellett itt sem hiányzott az anyagi vetület. A Somogy megyei Igalon például „köpenyes” temetésre csak a módosabbaknak telt, a szegényebbeknek csupán „inges”-re, mely öltözékdarabok a temetést végző pap ruháját jelentik. Újabb divat, hogy a vendégeknek zsebkendőt osztanak, ami részben a jó anyagi helyzet burkolt kinyilvánítása, de egyben alkalmas a temetés társadalmi „sikerességének” lemérésére is: „Aki koszorút hoz a halottra, az kapjon egy zsebkendőt. (…) 74 zsebkendőt osztottuk szét” (Szigeti Gy. 1988: 62).
Egyébként minden olyan helyzet, amikor sokan vannak együtt – így például az ünnepek –, alkalmat adnak a büszkeség kifejezésére. A büszkeség fontos eleme a presztízsnek, de valóságon kell alapulnia.
A valóságot azért bizonyos mértékig manipulálni is lehet, például anyagi tőke társadalmi tőkévé alakításával. A temetés példájánál maradva: „Ha valaki igazán nagy temetést akart rendezni, úgy a temető kapujában egy hordó bort helyezett el, akik részt vettek a temetésen, azok mind ittak belőle” (Molnár M. 1965: 392).
A nagy rokonság, a sok „jó ember”, egyáltalán, a társadalmi kapcsolatok kiterjedtsége növelte a tekintélyt. A háznál megforduló látogatók száma, a kapcsolatok intenzitása is a család népszerűségének mércéje: „Minél többen jöjjenek a házhoz, mert azt mondják, szeretik. Mihozzánk már reggel jönnek. Akire nem nyitnak ajtót, az olyan is, megérdemli” (Nagyrákos, Vas m.).
Ahogy bizonyos dolgok emelik, úgy más dolgok rontják a presztízst. Ilyen például a betegesség. Ezért nem győzik hangsúlyozni, különösen idősebb emberek, milyen egészséges fajta az ő egész családjuk: „Hála istennek a család se vót olyan beteges fajta, úgyhogy nem járogattunk mi orvoshoz. Mégha valami bágyadás vót, akkor sem, mert mink kihevertünk mindent” (Márkus I. 1979: 201).
Igen presztízsrontó, ha egy családnak peres ügye van, szinte tartalmától függetlenül. Országosan úgy tartják, hogy „jobb kárt vallani, mint pörbe indulni” (Tárkány Szücs E. 1981: 782). Szinte hangsúlyozni illik: „Azt sem tudom, merre nyílik a bíróság kapuja” (Varsány, Nógrád m.).
A presztízsértékek igen különbözők lehetnek koronként, vidékenként. Vankóné juhász nagyapjának még a zsákban tartott ezüstpénz adta a méltóságérzetet (Vankóné 1976: 55), ma a kétszintes ház. Egy azonban közös bennük: biztonságot, stabilitást sugároznak, és ezt a társadalom „irigységgel jutalmazza” (Márkus I. 1980: 33).
Korábbi időszakok egyes presztízsértékei, mint például a szőlőbirtok, bizonyos szinten továbbélnek. A régi presztízsszempontok érvényesültek a tsz munkaköreinek rangsorolásában is (Juhász P. 1979: 79). A mai presztízsverseny túlzásai abból fakadnak, hogy a korábbi társadalmi különbségek elmosódása következtében a rangsort illetően egyfajta bizonytalanság van. A presztízsértékek bizonyos tekintetben keresztezik a keresztény morált, a falu partikuláris, autonóm értékei nevében.
{8-646.} A SZIMBOLIKUS TŐKE
A becsület és presztízs nem egyszerűen erkölcsi kategóriák, hanem – Bourdieu terminológiájával – egyben szimbolikus tőkék. A rang és státus „objektívebb” kategóriáival szemben a becsület és presztízs jelentőségét az adja, hogy – épp szimbolikus tőkeként való funkcionálásuk miatt – jól választott egyéni, illetve családi stratégiával manipulálható, s ezzel a társadalmat versengésre késztető kategóriák.
A szimbolikus tőke a tekintélyen alapuló társadalmi hitel, bizalom, amely gazdasági tőkére váltható át. A paraszti társadalomban azért is volt kényes minden, a becsületet kikezdő sértés, célzás, mert a szimbolikus tőke hitelalapját, a bizalmat kezdte ki, ezt tehát helyre kellett állítani.
Különösen fontos a szimbolikus tőke szerepe a paraszttársadalomban, ahol a gazdasági kapcsolatok érdekjellege gyakran álcázva van, s mintegy a becsület és presztízs mögé van elrejtve. Mivel mind a becsület, mind a presztízs gazdasági tőkére váltható, birtoklásuk „kifizetődő.”
Egy-egy család vagyonának anyagi és szimbolikus elemei szinte elkülöníthetetlenek, de az utóbbi részét alkotó lekötelezettségi kapcsolatokat újra és újra „birtokba kellett venni” (Bourdieu, P. 1978: 391–392). Ahogy mondták: „A hír sokba kerül, ha az ember fenn akarja tartani” (Veres P. 1978: 87). A társadalmi „hitel” gyűjtése megköveteli azt az anyagi áldozathozatalt, amit Wolf „ceremoniális kiadás” néven foglal össze (Wolf, E. 1973: 328).

Hozzászólás

Hozzászólás

Bejegyzés szerzője: Gazdakör Iroda