Megmutatta az izmait a NAK

Meglehetősen tartós visszhangja van a gazdasági sajtóban a NAK határozott fellépésének. Az agrárkamara lényegében megtanította – hivatalos megfogalmazásban megmutatta – a kiskereskedelmi áruházláncoknak, milyen magatartást várnak el a járvány okozta helyzetben.

Értsenek a szóból

A NAK elnöke a Horizont Médiának adott exkluzív interjújában megerősítette: elfogadhatatlannak tartották, hogy miután a járvány miatt leállt a világgazdaság, egyes európai exportőrök a beragadt áruikat irreális áron akarták Magyarországon eladni. – Rossz nézni, amikor a jó minőségű és friss hazai termék azért nem kerül a polcokra, mert például a bent ragadt lengyel csirkét nyilvánvalóan a termelési ár alatt, 220 forintért árulják egyes áruházak. A lengyeleknek nyilván még így is megéri, mert legalább a megsemmisítésért nem kell fizetniük, de így a hazai termelők nem jutnak piacra – mondta Győrffy Balázs. Hozzátette: csak ugyanazt a méltányosságot követelik meg, amit a francia vagy amerikai érdekképviseletek is elvárnak azokban az országokban. – Azt akarjuk, hogy ebben legyenek partnerek a kiskerláncok, vegyék figyelembe a hazai gazdaság érdekeit is. Vannak pozitívan reagáló láncok, akik nemcsak a kemény szavakból értenek, hanem valóban partnerek. Persze, mi is jobban szeretjük a párbeszédet, de ha kell, a sarkunkra kell állni – fogalmazott a NAK elnöke.

 

Jól ment a kérelem-beadás

Győrffy Balázs sikeresnek nevezte az egységes kérelmek beadásának május 15-i mérlegét is. Noha az EU a járvány miatt egyhónapos plusz határidőt tett lehetővé, a NAK tartotta magát az eredeti ütemhez azért, hogy majdan a kifizetések se késlekedjenek a mai, járvány kiváltotta válságos időszakban, mondta a NAK-elnök. – A kollégáknak és a gazdáknak hála 113 ezer egységeskérelem-beadás történt, s mindezt a járványügyi óvintézkedések betartása mellett sikerült elérni – mutatott rá Győrffy. Hangsúlyozta, nagy tét forgott kockán, mert több száz milliárd forint kifizetéséről van szó.

Bő 50 milliárdot védenek meg

Csak az agráriumban évente 50 milliárdos termelési érték menekül meg a pusztulástól az országos jégkármérséklő rendszer kiépítésével és üzemeltetésével – jelentette be a NAK elnöke interjúnkban. Az Európában is egyedülálló rendszer jelentőségét és hasznát az utóbbi két év szeszélyes, forró és száraz időszakokkal és heves zivatarokkal, felhőszakadásokkal kísért hónapjai is igazolták. – A rendszer azonban nemcsak a mezőgazdasági értékeket védi, hanem az ipari létesítményeket, polgári ingatlanokat, ingóságokat, így bőben 50 milliárd feletti értékmentésről beszélhetünk – tette hozzá Győrffy Balázs.

Forrás: agraragazat.hu

Hozzászólás

Hozzászólás

Bejegyzés szerzője: Gazdakör Iroda