Menü Bezárás

Matrica nélkül nem adható el permetezőgép

Bár a hatóság még jövőre sem büntet, a gazdálkodóknak az idén időpontot kell kérniük a permetezőgépeik felülvizsgálatát végző szolgáltatóktól. A kötelező felülvizsgálatra jogosult szakemberek listája a Nébih honlapján érhető el.

Már elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán a permetezők felülvizsgálatát végző szolgáltatók listája, így a gazdálkodók megkezdhetik a növényvédelmi berendezéseik ellenőriztetésének folyamatát. A hatóság arra kéri a gazdálkodókat, hogy a hatóság honlapján közzétett listán szereplő szervezetek közül válasszák ki a számukra legmegfelelőbbet, és még az idén egyeztessenek időpontot a műszaki felülvizsgálat elvégzésére – írja a Magyar Nemzet.

Várhatóan nagy roham indul majd a következő hetekben-hónapokban, hiszen számtalan ilyen berendezés van használatban a magyar gazdaságokban. A hatóság éppen ezért türelmi időt határozott meg, a kedvezményes időszak a jövő év végéig szól. Így tehát 2020-ban még nem kezdeményeznek eljárást azokkal szemben, akik nem ellenőriztették növényvédelmi gépeiket.

Ennek feltétele azonban az, hogy az érintett termelő igazolni tudja, hogy jelentkezett a felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés miatt nem került sorra a felülvizsgáló állomáson.

Szerencsésebbek azok, akik már 2019 előtt elvégeztették az ellenőrzést, a hatóság ugyanis elfogadja a vizsgálóállomás által korábban kibocsátott, érvényes tanúsítványt.

Egy európai uniós előírás teszi kötelezővé, hogy az árutermelésben részt vevő permetezőgépeket felülvizsgáltassák a gazdaságok. A műszaki ellenőrzés a kézi és a háton hordozható permetezők esetében nem kötelező.

A Nébih tájékoztatása szerint az időszakos vizsgálat a gép első forgalomba hozatalát követő öt éven belül egyszer esedékes, ezt követően háromévente kell megismételni.

Azokon a gépeken, amelyek megfeleltek az előírásoknak, egy matricát helyeznek el a szakemberek. Ennek meglétére a használt permetezőgép vásárlásakor is ügyelni kell, hiszen az új szabályok szerint csak úgy adható el ilyen berendezés, ha a felülvizsgálaton megfelelt és az erről szóló tanúsító matrica három évig érvényes.

Az új előírások szerint a növényvédelmi gépek felülvizsgálatára elsősorban a mezőgazdasági gépészmérnöki vagy növényorvosi végzettséggel rendelkezők jogosultak. Ők kerülhetnek be a Nébih nyilvántartásába is.

Az alapvégzettségük mellett azonban egy képzésen is részt kell venniük a szakembereknek. Az első ilyen kurzusokra szeptember 19-én és 24-én kerül sor.

A kötelező alapképzés és vizsga hiányában december végéig a már létező felülvizsgáló állomások is elvégezhetik az ellenőrzést, de nekik is kérniük kell a Nébihnél a nyilvántartásba vételüket.

Forrás: agrotrend.hu

Kapcsolódó bejegyzések