Menü Bezárás

Uniós hírekkel jelentkezünk

Bemutatták az új Európai Bizottság tagjait

Meghallgatásukat követően az Európai Parlament szavaz a Bizottságról.

 

Agrárszempontból az alábbi biztosok bírnak majd kiemelt jelentőséggel:

Mezőgazdaságért és élelmiszerügyekért felelős biztos: Christophe Hansen (Luxemburgból)

luxemburgi politikai vezetés kifejezetten rossz viszonyt ápol a magyarral, ráadásul a fogyasztói preferenciák is eltérőek.

Így mind a gazdák érdekeinek, mind a kelet-európai szempontoknak a megértése is korlátozottabb lesz, még az előző ciklusban.

A Bizottság agrárpolitikáért is felelős alelnöke: Raffaelle Fitto (Olaszországból)

Egyik feladataként azt kapta von der Leyen asszonytól, hogy támogassa az Ukrajnával szomszédos országok termelőit a helyi gazdaságuk „átorientálásában” (valószínűleg amiatt, hogy az ukrán termékek a belső piac részét képezik majd).

Állatjólétért és egészségügyért felelős biztos: Várhelyi Olivér (Magyarországról)

Hozzá tartoznak majd az állatjóléti szabályok és ő fog felelni az élelmiszer-biztonsági előírások betartatásáért is.

Az állatjóléti és növény-egészségügyi szabályok változtatása fontos mandátumot jelenthet agrárszempontból is!

A Green Deal végrehajtásáért felelős alelnök: Teresa Ribera (Spanyolországból)

Spanyol környezetvédelmi politikus (tiltakoznak is miatta a spanyol gazdák).

Timmermanshoz hasonló kaliber, ugyanakkor még hozzá képest is nagyobb feladatkört kapott.

Emiatt várhatóan nagyon aktívan bele akar majd szólni a KAP jövőjébe.

Vízügyekért és körforgásos gazdasáért felelős biztos: Jessika Roswall (Svédországból)

A skandináv környezetvédelmi szemlélet erősen eltér hazánkétól, számos konfliktusra készülhetünk.

Feladatként kapta, hogy fel kell lendítenie a természetre fordított magánfinanszírozást.

Kereskedelemért és vámpolitikáért felelős biztos: Maros Sefcovic (Szlovákiából)

Többek közt feladata az EU-Mercosur megállapodás eredményes lezárása és az Ukrajnával kialakítandó kapcsolat.

Von der Leyen megbízható szövetségese és a leghosszabb ideje hivatalban lévő biztos.

Kapcsolódó bejegyzések