Tudtad, hogy a nagy folyószabályozás előtt az árterek kiterjedése a mai Magyarország területén mintegy 23000 km² volt, ma ezzel szemben a folyók mindössze 1600 km² hullámtéren terülhetnek szét. Vagyis: ezeknek a területeknek a 93%-a eltűnt! Ez egy szörnyen nagy szám!
A folyószabályozással párhuzamosan és ezt követően lecsapolták a mocsarak, lápok és egyéb vizes területek hasonlóan nagy részét is, hogy még több szántható területet nyerjenek (így még több vizes terület veszett oda).
Sajnos a tájhasználat kedvezőtlen változása nem állt meg ezt követően sem – például a gyepterületek kiterjedése folyamatosan csökken azóta is, míg a beépített felület folyamatosan növekszik. A füves területek 1990-ben 11856 km2-t fedtek le, míg 2019-ben már csak 7094 km²-t, ami 40%-os csökkenés. A mesterséges felszínek kiterjedése az 1990-es 5200 km²-ről 2018-ig 6028 km²-re változott, ami mintegy 16% növekedést jelent.
Ez a változás több szempontból is problémás: egyrészt közvetlenül az élővilágtól veszünk el területeket, másrészt a burkolt, mesterséges felszínekről a csapadék egyből lefolyik, nem tud a talajba szivárogni és így elraktározódni, a talajvízkészletet utántölteni. Az előző posztokból te is tudod: a szürkén csúszok, a zöldön viszont megpihenek (mármint én, Csepi – a vízcsepp és rokonaim). Így csapadékos időszakokban helyenként megnő a villámárvizek, elöntések veszélye is, míg száraz időszakokban hiányzik a tájban elraktározott, felhasználható víztartalék.
Ha elraktározzuk a többlet vizeket azáltal, hogy több teret engedünk a víznek a tájban, akkor az az egyre gyakoribb aszályos időszakokban javítja a mikroklímát, csökkenti a mezőgazdasági és erdészeti károkat, valamint az egészségügyi problémákat is, így mérhető hasznot hoz.
Forrás: Facebook
