Menü Bezárás

Hatalmas árzuhanás a hazai búzapiacon – Mi lesz a liszttel és a kenyérrel?

Óriási fordulat következett be a hazai búzapiacon, mivel az új szezon induló árai a tavalyiak 40-50 százalékára estek. A látványos árcsökkenés enyhíti a malom- és a sütőiparra nehezedő nyomást, miközben a termelők nagy részét veszteséggel fenyegeti.

Elképesztő visszarendeződés ment végbe a búzapiacon az elmúlt hónapokban, amelynek nyomán a napokban kezdődő aratás időszakára a termelői árak a tavalyiak 40-50 százalékára csökkentek.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint az orosz-ukrán háború kirobbanása miatt a búzafelvásárlási árak 2022 nyarára tonnánként 130 ezer forint fölé szöktek, míg a mostani árak 60 ezer forint körül mozognak.

A drasztikus áresés óriási csapás a gazdálkodóknak, akik a korábbi drágulás hatására az év elején még azt remélték, hogy a tonnánkénti búzaárak elérhetik a 200 ezer forintot is.

Ezzel szemben néhány hete az új búzára 50 ezer forint alatti tonnánkénti árajánlatokról is lehetett hallani a hazai piacon, ténylegesen pedig 50-55 ezer forintos üzletek is köttettek, mivel az aratás után bevételre szoruló gazdálkodók egy része ilyen áron is kénytelen volt értékesíteni terményeit.

Jó hír ugyanakkor a termelőknek, hogy az utóbbi időszakban némileg növekedésnek indultak a nemzetközi tőzsdei jegyzések.

Szakértők az áremelkedéseket alapvetően az orosz-ukrán háború egyes eseményeinek tulajdonítják, de egyelőre kérdéses, hogy a változások mennyire jeleznek új tendenciát, illetve mennyire lesznek tartósak.

Búzatábla

Az Európában meghatározó párizsi gabonatőzsde (MATIF) 230-240 eurós tonnánkénti jegyzései ma mindenesetre azt tükrözik, hogy a tőzsdén 90 ezer forintot meghaladó összeget ér egy tonna malmi búza.

Bár a hazai termelői árak a szállítási, raktározási és egyéb költségeket nem tartalmazzák, így is feltűnően nagy, tonnánként több tízezer forint a különbség a magyar és a párizsi árak között.

A komoly differencia elsődleges magyarázata, hogy az unióba most korlátlan beszállítási lehetőséget élvező ukrán gabona Magyarországon, illetve a közép-kelet-európai régióban – lokális hatásként – lenyomja az árakat.

Bár az Ukrajnával határos tagállamok elérték, hogy területeiken az Európai Bizottság az ukrán gabonára importtilalmat léptessen életbe,

Magyarországra a korábbi időszakban közvetlenül vagy közvetve több mint 2 millió tonna ukrán gabona érkezett. Igaz, ennek nagy része – mintegy 1,6 millió tonna – takarmánykukorica volt, de az összesen 400 ezer tonnára tehető importált búzamennyiség is növeli az úgynevezett átmenő készeteket az ide betakarítás előtt.

A piaci események szempontjából további fontos tényező, hogy a múlt évi 4,1-4,2 millió tonnánál jóval több, akár 5,7 millió tonna búza is teremhet az idén.

Ez azt is jelenti, hogy a gazdálkodók a belföldi igényeket meghaladó mennyiségű terményt arathatnak le, így az átmenő készletekkel együtt mintegy 3 millió tonna búzának külföldön kell értékesítési lehetőséget keresni.

A valószínűsíthető túlkínálat miatt nem véletlen, hogy Nagy István agrárminiszter a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán termékekre vonatkozó, szeptember 15-én lejáró régiós importtilalmat meg kell hosszabbítani.

Az ukrán termények így is fokozódó konkurenciát támasztanak a távolabbi EU-tagországokban, így például Olaszországban, amely a magyar minőségi búza egyik fő felvevőpiacának számít.

A hazai kereskedők máris olyan külföldi piacvesztéstől tartanak, amely hosszabb távon is éreztetheti kedvezőtlen hatását a magyar búzaexportban.

A tavalyi súlyos aszály után az árcsökkenés most kifejezetten érzékenyen érinti a gazdálkodókat, akik

jóval nagyobb költségekkel – elsősorban műtrágyakiadásokkal – voltak kénytelenek termelni.

Egyes kalkulációk szerint a búza hektáronkénti önköltsége ma akkor is legalább 300 ezer forintra tehető, ha az üzemekben drasztikusan – akár már ésszerűtlen módon – visszafogták a ráfordításokat. Így a mai árak mellett az önköltség eléréséhez is 5-6 tonnás hektáronkénti termésátlagra lenne szükség, amelyet a termelők jelentős része nem tud elérni.

Betakarítás a búzamezőn

Ágazati számítások szerint legalább 80 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási áraknak kellene kialakulniuk

ahhoz, hogy a termelők valamelyest fellélegezhessenek. Ha ezt az árszintet a betakarítás utáni időszakban nem sikerül elérni, a búzaterület 40-50 százalékán egyértelműen veszteséges lesz a termelés.

A jelenlegi árviszonyok alapján pedig nem valószínű, hogy a 80 ezer forintos küszöböt belátható időn belül meg lehet közelíteni, illetve át lehet lépni a hazai piacon.

A drasztikus áresés kedvezhet ugyanakkor a malmoknak, amelyek az új termésből jóval olcsóbban juthatnak alapanyaghoz, és ez a lisztárakban is megmutatkozhat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a malmi értékesítési lisztárak már hónapok óta esnek, mert a sokszereplős iparágban a túlkínálat hatására negatív árverseny alakult ki.

E tendencia az AKI adatai szerint máig mintegy 30 százalékos áresést eredményezett, és kifejezetten előnyös a fogyasztók számára, mert hozzájárulhat ahhoz, hogy az élelmiszerekre korábban életbe léptetett ársapkák augusztusi eltörlése a lisztpiacon ne okozzon sokkot a vásárlóknak.

Nagy kérdés viszont, hogy a búza és a liszt árcsökkenése hogyan hat majd a kenyérárakra. Egyértelműnek tűnik, hogy itt is ár visszarendeződésnek kellene következnie, de az utóbbi időszak eseményei azt mutatják, hogy a kenyérpiacon más tendenciák érvényesültek.

A tavaly felgyorsult gabonaárrobbanás hatására sok kenyérféleség ára átlépte a kilónkénti ezer forintot, míg a félbarna kenyér kilónkénti fogyasztói átlagára az AKI szerint a közelmúltban 690-750 forint között mozgott.

Bár az utóbbi hetekben az árak némileg itt is csökkentek, látványosabb korrekciónak egyelőre nincs jele.

Ennek magyarázata lehet, hogy a tavalyi drágulás hullám előtt a kenyér árak a költségekhez képest sokáig nyomottak voltak,

így az utóbbi időszak árnövekedései az iparágban nem csak az emelkedő költségek kompenzálására, hanem a korábbi veszteségek vagy elmaradt haszon ellentételezésére is szolgáltak. Ezért ma nagy kérdés, hogy a sütőipar továbbra is ragaszkodik-e majd nehezen kivívott jelenlegi piaci pozícióihoz,  vagy költségei csökkenését hajlandó lesz-e nagyobb mértékben átadni a kereskedelemnek, illetve a fogyasztóknak.

Forrás: Növekedés.hu

Kapcsolódó bejegyzések