Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy az agrártárca elkötelezett a felelős vízgazdálkodás és az öntözéses gazdálkodás kiszélesítése mellett. Ennek érdekében korábban módosult a vízgazdálkodásról szóló törvény is. Az új előírások megkönnyítették a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezési eljárást is. De itt még nem állhatunk meg, ezért további újításokat és könnyítéseket kezdeményezünk – tette hozzá.

Hangsúlyozta,

“az adminisztratív költségek visszaszorítása érdekében kezdeményezzük a kutak vízmérő-órával történő felszerelési kötelezettségének eltörlését.”

Ezzel az 50 méternél nem mélyebb és védett vízbázissal nem érintett területek vonatkozásában minden költség nélkül, egy egyszerű bejelentéssel legalizálhatóak lesznek a kutak. Így továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat.

A szabályozás célja az, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amelyet az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak. Most erre kínálunk újabb megoldásokat – emelte ki a miniszter.

Forrás: Agroinform