Menü Bezárás

Zöld kiajánlás: konkrét javaslatokat kapnak a gazdák

A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azzal is segíti az érintetteket, hogy ennek hatékony igénybevételéhez javaslatot tesz minden kamarai meghatalmazással rendelkező gazdálkodónak – olvasható a NAK közleményében, amelyből továbbá kiderül, hogy a kamara mintegy 70 ezer gazdának küldött, illetve küld e-mailben a speciálisan a saját gazdaságára vonatkozó „zöld kiajánlást”, javaslatot, hogy mely vállalások mellett célszerű döntenie.

Az AÖP keretében – a talaj, a felszíni és a felszín alatti vizek, illetve az élővilág megőrzése érdekében – tett vállalások alapján igényelhető támogatást évente, az egységes kérelmek benyújtásakor kérelmezhetik a gazdálkodók. Ehhez (az egyes eltérő földhasznosítási módokra vonatkozóan) a jogszabályban felsorolt gyakorlatok közül kell választaniuk. Amennyiben valaki az AÖP támogatás igénybevétele mellett dönt, igényléskor hasznosítási módonként minimum kettő pont értékben kell előírást választania.

A kamara által a gazdálkodóknak küldött „zöld kiajánlásban” javasolt gyakorlatok a KAP Stratégiai Terv környezeti teljesítménye és indikátor vállalásai teljesítése szempontjából kerültek meghatározásra.
A kiajánlást egy algoritmus határozta meg – amely állami adatbázisok (IIER és MePAR) alapján készült – azokra az AÖP vállalásokra, amik megfelelhetnek adott gazdaság környezeti jellemzőinek, ezáltal segítik a gazdálkodót a döntéshozatalban. Természetesen a gyakorlatok választását számos más adottság is befolyásolhatja (pl. ÖKO vagy AKG támogatás igénylése, Natura 2000 hálózattal való érintettség), ezért a vállalásokat ezek ismeretében lehet megtenni.

A kamara falugazdászai az idei évben is készséggel állnak a gazdák rendelkezésére a támogatási kérelmek beadásában, egyúttal segítik őket abban is, hogy az AÖP szempontjából leghatékonyabb vállalások mellett döntsenek.

További információk a támogatásokról.

Forrás:https://oroscafe.hu/

Kapcsolódó bejegyzések