– Emberemlékezet óta nem látott nehézségekkel kellett szembenéznünk. Alig lábaltunk ki a Covid-járványból, a szomszédunkban kitört a háború, amelyre Brüsszel szankciós politikával válaszolt. Az elhibázott szankciók miatt pillanatok alatt egekbe szöktek az input árak, s ha ez még nem lett volna elég, történelmi mértékű aszály sújtotta hazánkat. Ilyen helyzetben talpon maradni és eredményt felmutatni nagy teljesítmény, ami elsősorban annak a hagyománynak és erőnek köszönhető, amely a gazdatársadalomban van, valamint a tűzben próbált szövetségnek, amely az elmúlt években a gazdák és a magyar kormány között kialakult.

20221221 Budapest Nagy István agrárminiszter
Nagy István agrárminiszter szerint az erő és a bátorság is megvan a gazdatársadalomban a fejlesztések megvalósításához. Fotó: Mirkó István

– Az energiaárak emelkedése súlyos terhet rótt a mezőgazdaságra. Milyen fogódzói voltak ebben a helyzetben az ágazat szereplőinek?

– Az előző években megtermelt tartalék stabil kiindulópontot jelentett a gazdáknak, a kormányzati intézkedések ezeket egészítették ki. Az első perctől kezdve azon dolgoztunk, hogy a lehető legszélesebb védernyőt tudjuk kialakítani számukra.

Az ágazat túlélését, a gazdaságok megmaradását szolgálta a kamatstop bevezetése, a hitelmoratórium elrendelése, a kedvezményes hitelkonstrukciók bevezetése, ahogyan az október közepén elindított emelt összegű előlegfizetés is.

De olyan kisebb volumenű dolgokra is igyekeztünk odafigyelni, mint például a tömegtakarmány szállításának megemelkedett költségeihez nyújtott támogatás.

– A súlyos következményekkel járó aszályról is szót kell ejteni. Mekkora kárt okozott a szárazság?

– Az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán kifejezetten súlyos aszály pusztított, a gazdák a nyár folyamán ebből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt. Az előzetes adataink szerint az idei esztendőben a mezőgazdasági kibocsátás mintegy ötöde veszett oda, ezen belül kifejezetten súlyos károkat szenvedett a kukorica és a napraforgó, ahogy az állattenyésztés is a szálastakarmány hiánya és az abraktakarmány árának egekbe szökése miatt.

– Hogy tudják megfinanszírozni ezt az állattenyésztők?

– Ha van ágazat, amely szenved, és amelyiknek a legnehezebb erőpróbája van ezekben az időkben, akkor az az állattenyésztés. Hiszen amikor a növénytermesztő örül, hogy háromszoros áron tudja értékesíteni a terményét, akkor abba az állattartó belehal.

Nagyon remélem, hogy rövid idő alatt helyre fog állni az orosz–ukrán háború miatt fellépő piaci zavar, és a világ vezetői hamarosan rájönnek arra, hogy nem a háború tovább finanszírozása a közös érdek, hanem az, hogy tűzszünetet, békét követeljünk, és helyreálljon a világ normalitása. A hitelmoratórium, a kamatstop, az időben kifizetett előlegek és támogatások mind-mind segítik a finanszírozásukat.

– Milyen tanulságokat lehet levonni az idei, történelminek nevezett szárazságból?

– Nem ringathatjuk magunkat abban a hitben, hogy Magyarország egy medence jellegű ország, és így a környező hegyekből a csapadék befolyik, és abból lesz elegendő víz az országban. Ez sok száz évig működött, de azóta megváltozott az időjárás. Az idén csak a Dunának 40 százalékkal, a Tiszának pedig 60 százalékkal volt kevesebb a vízhozama. Szemléletváltásra van szükség a vízgazdálkodás terén. Nagyon fontos, hogy a vizet megőrizzük, és jól gazdálkodjunk vele. A legfontosabb lépés, hogy a meglévő csatornákat kitisztítsuk, új öntözőcsatornák épüljenek, az ideiglenes záportározókat állandó tározókká kell alakítani, és nagy víztározók építésére is szükség van. Ez azonban csak a munka egyik fele. Ökológiai vízgazdálkodásra kell berendezkednünk, ami sokkal komplexebb feladat.

– A Homokhátságról katasztrófafilmekbe illő felvételek készültek, a térség gyakorlatilag sivataggá változott az idén.

– A legnagyobb baj valóban a Homokhátságon van, a térség elsivatagosodásának megakadályozásához szükséges lépésekről azonban a társadalmat is meg kell kérdeznünk. A probléma hátterében ugyanis az áll, hogy a nagy folyóink felsőbb szakaszokon történt szabályozottsága, emiatt gyorsabb sodrása miatt a medrük egyre lejjebb és lejjebb kerül Magyarországon.

Ahogy a folyó vízszintje egyre lejjebb megy, úgy szívja ki vákuumként a környező területek alól a vizet. Ezért van még nagyobb szárazság sok térségben, mivel már a talaj mélyebb rétegeiből is eltűnt a víz. Meg kell emelni a Tisza vízszintjét, ezzel újratöltjük a homokhátság talajvízszintjét. A világon mindenütt szabályozzák a folyókat, itthon is érdemes lenne átgondolni, hogy a Tiszára Csongrád alatt fenékküszöböt építsünk.

– Az aszály a gabonapiacra is negatív hatással volt, kukoricából rekordalacsony termést értünk el. A gazdák ennek ellenére arra panaszkodnak, hogy a felvásárlók nem hajlandók üzletet kötni.

– Az idén 57 százalékkal termett kevesebb kukorica itthon, mint tavaly. Az állattartás takarmányszükséglete és a feldolgozóipari igények kielégítéséhez mintegy 3 millió tonna kukoricát kellene behozni az országba. Semmi sem indokolja, hogy a magyar gazdáktól ne vásárolják fel a gabonát a kereskedők, hiszen az utolsó szem magyar kukoricára és búzára is szükség van.

– Mi a véleménye arról, hogy a termelők egy része úgy gondolja, az ukrán gabonaszállítmányok megindulása miatt akadoznak az eladásaik?

– Egy hónapban 200 ezer tonna gabonát tudunk fogadni Ukrajnából. Az összkapacitásunk alig kétmillió tonna egy évben, miközben csak a mi kukoricaigényünk nagyobb ennél. Az ukrán gabonára Európa-szerte igényt tartanak, a beérkező mennyiség nagy része tovább is megy exportpiacokra. A gazdák az ukrán import helyett a gabonakereskedők spekulációjának áldozataivá váltak.

A kereskedők mesterségesen visszafogják az adásvételt, hogy lenyomják a termelői árakat, hogy aztán busás haszonnal tudják továbbadni a terményt. Le kell törni ezt a gabonakereskedelmi spekulációt, amely az extraprofit elérése érdekében nehéz helyzetbe hozza a gazdákat.

– Drasztikus élelmiszer-áremelkedés kezdődött az idén. Meddig tarthat ez a folyamat?

– Az élelmiszerek esetében tapasztalható mintegy 40 százalékos áremelkedés óriási kihívás. Nem véletlen, hogy a kormány a legalapvetőbb élelmiszerek esetében ársapkát vezetett be. Az áfában nem volt mozgásterünk, hiszen a tej, a hús, a tojás forgalmi adója már 5 százalék, a korábbi áfacsökkentések pedig csak rövid időre törték le az árakat. Ezzel szemben az élelmiszerárstop beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A rezsicsökkentés mellett a családokat és a nyugdíjasokat ezzel is védjük a szankciók okozta áremelkedésektől. Emellett az ársapkás termékek iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt. A 2,8 százalékos tejből például 82 százalékkal veszünk többet, mint korábban.

– Ebben az emberek bespájzolási szándéka is közrejátszhat?

– Az emberek élnek azzal a lehetőséggel, amelyet a kormány biztosít számukra. Az a félelem pedig, amelyet a szomszédban dúló háború kelt, óvatosságra és megfontoltságra inti őket. Ezzel nincs baj, csak a mértéket kell jól betartani. Azt is látni kell, hogy az emberek utoljára az élelmiszerről mondanak le. A napi szükségletet mindenki meg fogja vásárolni, de sokkal tudatosabban, mint eddig.

– Az árstopos termékek rendelkezésére állását a kereskedőknek kell biztosítaniuk. Valós lehet az a félelem, hogy az intézkedés meghosszabbítása miatt,  az üzemanyaghoz hasonlóan, itt is hiány alakul majd ki?

– Eddig egyedül a cukornál merült fel ilyen probléma. A cukor viszont nem saját termék, jellemzően importból származik.

Folyamatosan monitorozzuk a piacot, de nem tartok attól, hogy áruhiány lépne fel az ársapka miatt, hiszen semmi nem indokolja ezt. A kereskedők pedig szigorú fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre számíthatnak, nem lehet mesterséges körülmények között hiányt generálni.

A vásárlónak joga van a termékhez hozzájutni, a kereskedőnek pedig ezt ki kell gazdálkodniuk, hiszen olyan profitot tudtak megkeresni az elmúlt időszakban, amely akciós termékként felfogva bőven takarja az árstop miatt kieső bevételt.

20221221 Budapest Nagy István agrárminiszter
Az élelmiszer-árstop fenntartása ellenére nem tart áruhiánytól a miniszter, a kereskedők viszont szigorú ellenőrzésekre számíthatnak. Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

– Az év egyik slágertémája a tűzifaprogram volt, az intézkedés azonban a politikai ellenfeleknél nem kapott meleg fogadtatást.

– Már a program indulásakor nemtelen támadások érték a kezdeményezést, az idő előrehaladtával pedig egyre visszatetszőbb módon kritizálták az intézkedést a baloldali politikusok, amit határozottan vissza kell utasítani. Kezdetben feleslegesnek, sőt nevetségesnek tartották a programot, majd mesterséges hangulatkeltéssel az erdő védelmére keltek. Amikor kiderült, hogy a lakosság részéről óriási igény van a hatósági áras tűzifára, hirtelen azért támadtak minket, mert az erdészetek nem tudják azonnal biztosítani a tüzelőt. Azóta bebizonyosodott, hogy a kormány jó és felelős döntést hozott, amikor a tűzifaprogramot elindította.

A tavalyinál tízszer nagyobb igény jelentkezett az erdészeteknél ebben az évben. Az állami erdőtársaságok megfeszített erővel dolgoznak, hogy mindazt a túltartott erdőt, amelyet az alacsony energiaárak miatt az elmúlt évtizedben nem termeltek ki, a lakosság rendelkezésére bocsáthassák.

Azokról is igyekeztünk gondoskodni, akik még a hatósági árat sem tudják megfizetni, így idén is elérhetővé tettük az ingyenes rőzsegyűjtési lehetőséget. Emellett fut a szociális tűzifaprogram is, amelynek keretében az igényelt mennyiség 70 százaléka már eljutott az önkormányzatokhoz, február 15-ig pedig a teljes mennyiség megérkezik a településekre.

– Végéhez közeledik a 2014–2020-as Vidékfejlesztési program megvalósítása. Hol tart a pályázatok források kifizetése?

– Az elmúlt hónapokban rengeteg pályázatot lezártunk, decemberben pedig csaknem 60 milliárd forintot fizettünk ki a gazdáknak, ezzel minden, erre az évre vállalt kötelezettségünket teljesítettünk. A gazdák úgy tudnak a karácsonyfa alatt megpihenni néhány pillanatra a családjuk körében, hogy a támogatási összegek megfelelő helyen, azaz náluk vannak.

– Nagy várakozás övezte az új közös agrárpolitikát, ősszel pedig végre az uniós jóváhagyást is megkapta a magyar stratégiai terv. Hol tart a januárban induló ciklus előkészítése?

– Az év legnagyobb sikere, hogy Brüsszel elfogadta a magyar stratégiai tervet, ami több mint 5300 milliárd forint felhasználását teszi lehetővé az ágazatban a következő öt évben. Ekkora összeg soha nem állt rendelkezésre a magyar gazdatársadalom számára. Óriási jelentősége van annak, hogy a kormány a Vidékfejlesztési operatív program forrásait 80 százalékos mértékben egészítette ki nemzeti költségvetésből. Ilyen horderejű döntés egyetlen uniós tagállam sem született.

Ezzel az összeggel az összes versenyhátrányunkat leküzdhetjük: megépülhetnek a hiányzó hűtőházak, korszerűsödhetnek az élelmiszeripari üzemek, megújulhatnak az állattartó telepek, be tudjuk vezetni a precíziós technológiát szerte a mezőgazdaságban. Ez teszi lehetővé az állatjóléti intézkedések bevezetését, a növényvédelmi szerek mennyiségének csökkentését, hogy fenntarthatóbb, egészségesebb, zöldebb környezetet tudjunk magunk köré teremteni.

– Milyen elvárásai vannak a program eredményeivel kapcsolatban?

– A támogatások felhasználásával megduplázódhat az agrárexport értéke, a gazdák egy hektárról származó jövedelme pedig végre utolérheti az uniós átlagot. Versenyképes és fenntartható mezőgazdaságot szeretnénk, amelyben biztosítéka sikeres generációváltásnak és az élelmiszer önrendelkezésünk megmaradásának.

– A mostani vészterhes időkben lesz elég erő a mezőgazdaság szereplőiben, hogy ilyen mértékű beruházási terveket megvalósítsanak?

– Óriási igény és hatalmas bátorság van a gazdatársadalomban a fejlesztésekkel kapcsolatban. A nehézségek idején kell a leginkább fejlődni, mert ekkor dől el, hogy ki az, aki túlél, és ki az, aki nem. A túlélésnek, a jövőnek egyetlen záloga van, a fejlesztés.

A legjobb időzítéssel érkeznek a források az ágazatba, hiszen felhasználásukkal előnyhöz juthatunk a versenytársainkkal szemben, és megalapozhatjuk a jövőnket.

– A közvetlen támogatásokban is jelentős változások várhatók.

– Az Európai Unió az úgynevezett zöldmegállapodásban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden uniós forrásnak a környezetünket is kell szolgálnia. Mi itthon a rendszert piramisszerűen építettük fel a zöldnek tekinthető gazdálkodási gyakorlatok ösztönzése terén, vagyis a gazdálkodók, mint egy svédasztalos vacsorán, maguk válogathatják ki, milyen programokban tudnak és akarnak részt venni. Lesz egy alaptámogatás, amelyet bizonyos birtokméret alatt további összeggel egészítünk ki, ehhez jön hozzá a fiatal gazdáknak járó többlettámogatás és a kertészek, állattartók célzott támogatási programja. A termelők az agrárökológiai alapelemek közül választva tovább növelhetik ezt az összeget, így jóval magasabb hektáralapú támogatást tudnak összegyűjteni, mint amennyit az előző ciklus idején kaptak.

– A kulcsszó tehát a tudatosság?

– Így van. Ha valamit megtanultunk az elmúlt időszak nehézségeiből, a Covidból, a háborúból és annak következményeiből, a rettenetes aszályból, az az, hogy semmit sem csinálhatunk megszokásból. De ha tudatos válaszokat adunk a kihívásokra, nyertesei lehetünk a folyamatoknak. Rutinból, hagyományból már nem lehet megélni, ugyanakkor ezernyi lehetőség van előttünk, amellyel élni kell. A legfontosabb a szemlélet: nyitottnak kell lennünk arra, hogy kihasználjuk a lehetőségeket, legyen szó támogatásokról vagy műszaki megoldásokról. Ezek egybefésülésével születik meg a 21. századi magyar mezőgazdaság.

Szerző: Köpöncei Csilla

Forrás:http://www.vg.hu