Menü Bezárás

EGY MÉHÉSZET VP-LEADER TÁMOGATÁSÁNAK SIKERTÖRTÉNETE

Lengyel József méhekkel 2000 tavaszán kezdett el foglalkozni, amiket két NB fekvő kaptárban tartott. A kezdetekkor csak az állomány szaporítása, a méztermelés volt a célja, ma már a méz mellett, lépesmézet, virágport, viaszt és propoliszt is termel, méhészeti termékek dolgoz fel és visz a piacra.

A kétezres évek elején négy év alatt sikerült 40 családra fejlesztenie az állományát és a szükséges kezelő, pergető eszközöket beszereznie. 2007-től technológiai váltásba kezdett, az NB kaptárokat 1/2NB 4 fiókos rakodó kaptárokra váltotta. Ezzel a rendszerrel fiasítás mentes keretekből, tisztább jobb minőségű mézet lehetett kipergetni. Ezt bizonyítja az is, hogy 2011-ben akácmézével megnyerte Gyulán, az országos mézversenyt. Az évek alatt folyamatosan bővítette a méhcsaládjainak a számát, ezzel együtt gazdasági stabilitását.

Felkérésre több alkalommal tartott bemutatót egészségnapokon, iskolákban, óvodákban, 2016-tól évente megszervezte az “Európai mézes reggeli” rendezvényt az Általános iskola alsó tagozatos tanulói részére, ami mindig nagy sikert aratott.
Vállalkozása fejlesztését a kezdeti időszakban saját forrásból fedezte, majd versenyképessége növelése érdekében pályázati lehetőséget keresett. Ennek eredményeként nyújtotta be 2021. február 28-án a Támogatási kérelmét, a Körös- Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület VP6-19.2.1-55-6-20 kódszámú felhívására, mely pozitív elbírálást kapott. A támogatásnak köszönhetően 3.910.373.-Ft vissza nem térintendő pályázati forráshoz jutott.

A fejlesztés során bekerítette az a zártkerti ingatlanát, ahol a méhkaptárai vannak elhelyezve, így mind vadvédelmi, mind vagyonvédelmi szempontból biztosította a területet. Beszerezett egy konténerépületet, amellyel megoldódott a raktározási és tárolási problémája, és a méhkaptárak és méhészeti eszközök fertőtlenítésére egy ózongenerátort vásárolt.

A fejlesztés eredményeként egy nagyon modern, minden szakmai igényt kielégítő méhészetet tudott kialakítani, illetve lehetősége nyílt arra, hogy stabilizálva őstermelő tevékenységét szintet tudjon lépni és így támogatási kérelmet nyújthatott be a VP2-6.3.1-20 kódszámú Mezőgazdasági kisüzemek támogatása című felhívásra. Ezt a támogatást is elnyerve, így tovább tudta folytatni tevékenységének fejlesztését, gazdálkodásának stabilizálását.

Mint a példa is mutatja, a LEADER támogatás jó alapja lehet a Vidékfejlesztési Program szintjének eléréséhez, nagyobb beruházások megvalósításához. Érdemes élni a lehetőséggel!

Forrás: MNVH
Fotó: facebook.com/Lengyel-Méhészet

Kapcsolódó bejegyzések