Menü Bezárás

Megmutatták, hogy a pálinka nemcsak italként finom, hanem ételeink ízesítésére is alkalmas

A formálódó, alakuló Orosházi Pálinka Klub létrejöttét segítő második tematikus rendezvényt tartotta meg az Orosháza és Térsége Gazdakör szombaton este az Alföld Gyöngye hotel éttermében. Az est témája: a pálinka a konyhában.

Nemzeti italunk, a pálinka nem csak étkezések előtt, után és közben kaphat szerepet a konyhában, pálinka ízesítéssel fantasztikus ételek készíthetők. Ebből kapott ízelítőt az estre meghívott, mintegy kilencven vendég. A szervezők két szakavatott mestert hívtak segítségül. Prohászka Béla, Venesz-díjas és olimpiai bajnok mesterszakács állította össze a menüsort és készítette el az ételeket, két fogás között pedig Dúl Údó Endre, pálinkamester, szakmérnöktől kapott hasznos információkat a vendégsereg.

Brlázs Róbert gazdaköri elnök elmondta, az estre főként azok kaptak meghívót, akik a gazdakör által rendezett pálinka versenyekre rendszeresen küldenek párlataikból.

Benkő Lajos, házigazda, Dúl Údó Endre pálinkamester és Brlázs Róbert gazdaköri elnök koccint a sikerre (Fotó: Horváth Bence)

– Ezeken a nyitórendezvényeken szeretnénk összegyűjteni azokat a pálinka szerető embereket, illetve megtalálni a pálinka készítőket, akik szintén magukénak érzik a törekvésünket, hogy nemzeti italunk készítési és fogyasztási kultúráját megteremtsük. A mai egy gasztronómiai est, ahol a pálinkát, mint fűszert is megismerhetjük – foglalta össze Brlázs Róbert.

A vendégeket háromféle pogácsa várta az asztalon, melyek mindegyike pálinka hozzáadásával készült. Ezután következtek Prohászka Béla és az Alföld Gyöngye szakácsainak remekei. Előételként az orosházi kamrák kincsei, a kolbászok, sajtok és persze libamáj, mégpedig szilva pálinkás lilahagyma-lekvárral.

Mindegyik ételhez a hozzá illő pálinkát szolgálták fel. Az előételnél ez szilva pálinka volt. Birs pálinka kíséretében érkezett a zöldfűszeres kéregben párolt, füstölt harcsaderék. A körethez a séf felhasználta távol-keleti tapasztalatait is, így igazán különleges, remekmű született. Kéksajttal bélelt jérce java, bébi spenóttal, szőlőpálinkás chutney-val, meggy pálinka kíséretében következett és persze a desszert: Orosháza tortája, csíramálé, túrós szelet, szőlőpálinkás, mézes raguval, szőlő pálinka kísérettel. Prohászka Béla elmondta, hogy szereti a pálinkát, étkezés előtt, után és közben is, de nincs kifejezett kedvence.

A fogások között az est házigazdája, a gazdakör alelnöke, Benkő Lajos és szakértő vendége Dúl Údó Endre pálinkamester beszélgetett az egész este témáját adó hungarikum, a pálinka készítésének finomságairól, az esetleges buktatókról. Az élelmiszer mérnök humorosan elmondta: – Ez nem újdonság, magam is sokszor főzök pálinkával – néha még az ételbe is teszek. A szakértőtől sok érdekességet megtanulhatott a figyelő közönség.

Prohászka Béla és az est egyik “főszereplője” (Fotó: Horváth Bence)

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dávid Zoltán polgármester és a zentai Szent Miklós Pálinkarend lovagjainak négyfős küldöttsége is. Összességében egy nagyszerűen sikerült estet hozott tető alá az Orosháza és Térsége Gazdakör, amelynek kiváló helyszíne volt az Alföld Gyöngye Hotel.

 

Forrás: Oroscafe

Szerző: Csányi József

Kapcsolódó bejegyzések