Menü Bezárás

Ismét lesz Hagyományok-Ízek Verseny, mutatjuk a részleteket

A tavalyi koronavírus-járvány sújtotta esztendőben elmaradt az Orosháza és Térsége Gazdakör szokásos tél végi nagy rendezvénye a Hagyományok-Ízek Verseny. Az idők során országos, sőt nemzetközi hírnévre szert tett rendezvényt idén újra megtartják.

Az Orosháza és Térsége Gazdakör rendezvénye az elmúlt évek alatt igazi fesztivállá, Magyarország egyik legjelentősebb gasztrokulturális eseményévé nőtte ki magát. A tavalyi lett volna sorban a tizenötödik, de a pandémia közbeszólt. A XV. Hagyományok-Ízek Versenyt idén március ötödikén rendezik meg. Mint Brlázs Róbert, a gazdakör elnöke elmondta, ez a rendezvény nem teljesen olyan lesz, mint amit az utóbbi esztendőkben az orosháziak megszoktak és megszerettek.

Munkában a Városüzemeltetés csapata a 2020-as versenyen (Fotó: archív)

– Terveink szerint már a helyszín is eltér a megszokottól. Ezúttal a Piac tér helyett az Eötvös-csarnokban és a környékén lesznek a látványosságok. A kolbászgyúró csapatok versenye a csarnokban lesz. Erre 12-15 csapatot várunk. Már kimentek a meghívók, felhívások a rendezvényhez kapcsolódó szárazkolbász- és pálinkaversenyre. Ezek zsűrizése a szokásos módon, a most következő napokban lezajlik és az ünnepélyes eredményhirdetés a sportcsarnokban lesz megtartva – kezdi az ismertetést Brlázs Róbert.

A KIRAKODÓ VÁSÁR ÉS A LÁTVÁNY DISZNÓVÁGÁS IGEN NÉPSZERŰ VOLT AZ ELMÚLT ÉVEKBEN A KÖZÖNSÉG KÖRÉBEN. TERMÉSZETESEN EZEK SEM MARADNAK KI A PROGRAMBÓL.

Népszerű program a látvány disznóvágás. (Fotó: archív)

– A kirakodóvásárt a csarnokon kívülre, szabad térre szervezzük, de lesz néhány termelő, akinek a csarnokban jut hely. A látvány disznóvágás, a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabb és részletesebb lesz, mint eddig. A közönség nem csak láthatja a munkálatokat, de közben magyarázatot is hallhatnak hozzá. Lesz zsírsütés, hurka,- kolbásztöltés is. A kulturális résznél igyekszünk az orosházi egyesületeknek, kulturális szervezeteknek lehetőséget adni. Sztárfellépőnk – terveink szerint – a Neoton Família lesz.

Megtudtuk még az elnöktől, hogy nem sorolt fel mindent, de lenni kell meglepetésnek is. A pontos programmal kapcsolatban figyeljék az OrosCafét, amint végleges lesz, tájékoztatjuk olvasóinkat.

 

Forrás: Oroscafe

Szerző: Csányi József

Kapcsolódó bejegyzések