Vannak buktatók a szántóföldi naperőműveknél

Egyre nehezebb megfelelő szakembert találni, legyen az tervező, kivitelező vagy projektmenedzser. Bármekkora is a szakemberhiány, a kivitelező nem tervezhet naperőművet. Minél hatékonyabb rendszereket kell tervezni, már egyszázalékos megtakarításért is érdemes lépéseket tenni.

Egyre nehezebb megfelelő szakembert találni, legyen az tervező, kivitelező vagy projektmenedzser – hangzott el a a VII. Szolár Konferencián, melyről a Magyar Idők honlapján olvashatunk beszámolót.

A tervezőnek tervezői jogosultsággal kell rendelkeznie – nem véletlenül mutatott rá erre az alapvetésre Mészáros Lajos vezető tervező a VII. Szolár Konferencián tartott előadásában a mezőgazdasági területeken a napelem-telepítések várható fellendülése kapcsán.

Ismert, a kormány ösztönözné a gazdákat arra, hogy szolár kiserőművekbe ruházzanak be használaton kívüli agrárterületeiken. Az erőművek névleges teljesítménye 0,5 mega­wattnál kisebb, de közös beruházással, több naperőművet egymás mellé telepítve napelemparkokat is létre lehet hozni. Egyetlen naperőmű 1,2-1,3 hektár jó benapozottságú területet igényel.

Napelempark – Szil határában már áramot termel. Várhatóan idén sok hasonló fejlesztés indulhat – fotó: mnnsz.hu

Mészáros Lajos üdvözölte a kezdeményezést, és hangsúlyozta, hogy a gazdáknak érdemes élniük a lehetőséggel, egyúttal felhívta a figyelmet néhány, a beruházások nyereségessége szempontjából kulcsfontosságú tényezőre.

Bármekkora is a szakemberhiány, a kivitelező nem tervezhet naperőművet, de ugyanilyen fontos megfelelő projektmenedzsert és megbízható kivitelezőt találni, ez pedig egyre nehezebb – hangsúlyozta a vezető tervezőmérnök a Magyar Napelem-, Napkollektor-szövetség rendezvényén. Kiemelte: a szolárenergiát hasznosító berendezések tervezése még csak nem is egyszerű villamosmérnöki munka.

Minél hatékonyabb rendszereket kell tervezni, már egyszázalékos megtakarításért is érdemes lépéseket tenni, mert ekkora veszteség is több millió forint bevételkiesést okozhat a naperőmű 25 éves élettartama alatt. Ilyesmi múlhat azon, ha például nem megfelelő vastagságú kábelt építenek be, amely így nem enged elég áramot a hálózatba. Vagyis a kötelező átvételi rendszerben (kát), amelyben a zöldáramot az állam fix áron vásárolja fel a termelőtől, kevesebb bevételhez jut a naperőmű tulajdonosa, mint egy jól megtervezett szerkezettel.

Nem mellékes a leendő létesítmény elhelyezése sem, az optimális pozíció és a helyszín kijelölése szintén mérnöki feladat. A naperőműnek az országos villamosenergia-hálózatra csatlakozását szolgáló kábel métere tízezer forint – emlékeztetett Mészáros Lajos, ahogyan arra is, hogy a kormány március 1-jével kötelezte az áramszolgáltatókat arra, hogy biztosítsák a csatlakozási pontot a területükön épülő kiserőművekhez, azonban csak az igénybejelentés után, három éven belül kell azt kiépíteniük.

Ezért a már meglévő engedélyekkel Mészáros szerint a legkorábban 2020-tól üzemelhetnek a mezőgazdasági naperőművek, főleg hogy csak az előttünk álló hónapban jelenik meg a részletes szabályozás.

Forrás: www.agrotrend.hu

Hozzászólás

Hozzászólás

Bejegyzés szerzője: Gazdakör Iroda