Nőttek az agrárberuházások tavaly

A mezőgazdasági beruházások értéke 2017-ben 3,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest, meghaladta a 121 milliárd forintot – írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint épületek építésére 31,9 milliárdot, gépbeszerzésre 49 milliárdot, járművekre pedig 7,2 milliárd forintot fordítottak a gazdálkodók. Míg gépekre kevesebbet költöttek tavaly, addig a tenyész- és igásállatok vásárlása megugrott, 31,2 milliárd forintot ért el. Földre, telekre 1,12 milliárd forintot fordítottak a gazdaságok, ez 233 százalékos növekedés 2016-hoz képest.

Tavaly az állattenyésztők voltak a legaktívabbak, csaknem 59 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, mintegy 40 százalékkal többet, mint az előző évben. A legnagyobb összegben állatokat vásároltak a gazdaságok, de jelentős forrásokat fordítottak istállók és egyéb építmények kivitelezésére is. Az ágazaton belül a baromfitartók fejlesztettek a legtöbbet, ezt követte a tejhasznúszarvasmarha-tartás és a sertéstenyésztés.

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések, az összes beruházás 11,5 százalékát kölcsönből fedezték.

A támogatásból fedezett beruházások értéke az elmúlt években folyamatosan csökkent, 2014-ben még az összes fejlesztés 17,7 százalékát, 2017-ben pedig mindössze 0,9 százalékát finanszírozták pályázati pénzből a gazdálkodók. Ez az arány idén és a következő néhány évben változni fog, köszönhetően a 2020-ig elérhető Vidékfejlesztési programnak. Az 1300 milliárd forintos keret terhére 68 pályázati felhívást hirdetett meg a Miniszterelnökség – írta a lap.

Forrás: www.origo.hu

Hozzászólás

Hozzászólás

Bejegyzés szerzője: Gazdakör Iroda